Öt év börtön a tévés producernek

Vágólapra másolva!
A ragyogóan indult Ray Donovan producere, Bryan Zuriff illegális fogadóhálózatot üzemeltetett, öt évet kapott.
Vágólapra másolva!

Bryan Zuriff pár nappal ezelőtt még annak örülhetett, hogy a remekül startolt Ray Donovan pár rész után már meg is kapta a második évadot. A producer bírósági ügye azonban csak ezután zárult, bebizonyosodott, hogy illegális fogadóhálózatot üzemeltetett, öt évet kapott, és 500 ezer dollárt is be kell fizetnie. A közlemény szerint Los Angelesben ügyködött főleg, de tiltott szerencsejáték-fogadásokat szervezett New Yorkban is, illetve segített az ottani kollégáknak.

A Ray Donovan itthon még nem megy, de várhatóan behozza majd valamely tévé. A június 30-i start rekord volt a Showtime-drámák között, és ami nagyon ritka, hogy növelte a második epizódra a nézettséget.