A legutolsó dolog, hogy bárkit is sorozatgyilkossá tegyünk

Michael C. Hall, Dexter
Vágólapra másolva!
A Dexter az Egyesült Államokban a nyolcadik, befejező szezonjánál tart. Ez a címszerepet alakító Michael C. Hallt elszomorítja, de azért túllép a sorozatgyilkos karakterén. Ebben az évadban rendezett először, a figurától tanulta meg, hogyan legyen határozottabb, és a forgatás végeztével megtartotta a jelvényt és a karórát, amelyet nyolc évig viselt. A színészt a Viasat jóvoltából kérdeztük egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen.
Vágólapra másolva!

A Dexter az induláskor még az egyetlen olyan széria volt, amely egy sorozatgyilkost tett meg főszereplőjének. Ma már több ilyen van, gondoljunk csak a Hannibal-ra vagy a Gyilkos hajszá-ra. Mit gondol, a Dexter volt ilyen hatással a sorozatkészítőkre?

Azt hiszem, a sorozatgyilkosokat egy ideje már valamiféle rajongás övezi, ami egészen odáig vezetett, hogy tévésorozatok főszereplőjévé váltak. A nézőket mindig érdekelte, és érdekelni is fogja, hogy bepillanthassanak az emberi természet és viselkedés sötét oldalába, így egy sorozatgyilkos igen hálás téma. De talán ez tényleg egy trend, amelyet a Dexter kezdett el. Ha így van, arra büszke vagyok. Szerintem Dexter még mindig egy nagyon eredeti karakter, függetlenül attól, hogy azóta hány sorozatgyilkos jelent meg mellette a képernyőn.

Attól nem fél, hogy a sorozatban látottak hatással lehetnek a valóságra? Több bűntény is volt már, amelyeket közvetett módon a Dexter-rel kötöttek össze.

Igen, és ez elég rémisztő. A legutolsó dolog, amit a sorozattal el akarunk érni, hogy bárkit is sorozatgyilkossá tegyünk. Nem hiszem, hogy lenne bármi is a történetben, ami ezt az életformát dicsőíti. Ez inkább egy elmélkedés az erkölcs viszonylagosságáról, aminek nyilván meghatározó eleme a gyilkosságok bemutatása, de szerintem erre egyfajta metaforaként kell gondolni. Amikor azt hallom, hogy egy gyilkosságot a Dexter inspirált, mindig azt gondolom, az illető csak igazolást keresett, amit éppen itt talált meg. Ugyanúgy megtalálhatta volna másban is, ami érzelmileg kicsit is hat rá. Őszintén szólva, feldühítenek az efféle hírek. Azt gondolom, a sorozat sokkal több örömöt ad az embereknek, nem ezt az aspektusát kellene kiragadni.

Forrás: Viasat


A Dexter-nek bizonyára vannak nagyon elszánt hívei is. Hogyan élte meg a találkozásokat velük? Volt valami emlékezetes élménye a rajongókkal?

Igen, a sötét oldallal foglalkozni mindig hálás téma, nem is hinnénk, mennyire össze tudja hozni az embereket. Az évek során rengetegen jöttek oda hozzám azzal, hogy a Dexter bearanyozza a vasárnap estéiket, a sorozat miatt az egész család vagy baráti társaság összeül. Hogy egy ilyen sok vitát kiváltó karakter végül is összehozta az embereket, arra büszke vagyok. Azok különösen jó emlékek, amikor valaki arról számolt be, hogy milyen sokat segített neki a sorozat a nehéz időkben, például egy szakítás után, vagy valamilyen egészségi probléma idején. Sok ilyen ember volt, nekik irányt is mutathatott a széria, ami nagyon jó érzés.

Mi a legfontosabb, amit tanult a karaktertől?

Elkerülhetetlen volt, hogy megérintsen. Ha az ember ilyen sok ideig játszik egy karaktert, az óhatatlanul is hatással van rá, de ugyanúgy formálja ő is a figurát, kialakul a kölcsönhatás. Amint vége lesz ennek az egésznek, egy kis idő múlva már biztosan jobban fogom látni, hogy Dexter és én mennyire különbözünk. De valószínűleg lesznek olyan dolgok is, amelyek megmaradnak, amelyek örökre megváltoztak bennem. A legfontosabb, amit tőle lestem el, az talán a határozottság. Úgy értem, ő egy örök túlélő, és a tettek embere, teljesen mindegy, hogy milyen őrült probléma áll elő, valahogy mindig megoldja - és ez nagyrészt azért van, mert képes határozottan dönteni.

Milyen volt az utolsó forgatási nap? Mi fog a legjobban hiányozni?

Sok mindent elvesztettem az utóbbi pár hétben. Úgy értem, szinte mindennap volt pár ember, akinek aznap az utolsó forgatási napja volt. Ezzel együtt az utolsó napon büszkeséget és szomorúságot éreztem, de megkönnyebbülést is. Nyolc évet vett el az életemből a sorozat, nyolc évet töltöttem a stábtagokkal, együtt éljük meg a végét valaminek, de ez mindannyiunk számára valami új kezdete is. Nehéz lenne kiemelnem egyetlen kollégámat, de a legfontosabb utat kétségkívül Jennifer Carpenterrel és az ő karakterével, Debbel jártam be.

Forrás: Viasat


Nem fél attól, hogy nyolc év Dexter után könnyen beskatulyázzák?

Ez ezzel jár, hiszen ha ennyi ideig játszol egy karaktert, a nézők óhatatlanul is azonosítanak vele. Ugyanakkor hálás is lehetek, hogy legalább egy ilyen karakterrel azonosítanak, akinek ennyi rétege van. De az egész alakulhat másként is, a Sírhant művek-ben például egy meleg temetkezési vállalkozót játszottam, és utána is gyakran kérdezték, nem félek-e a beskatulyázástól - most meg mindenki egy sorozatgyilkossal azonosít. Ezzel együtt kell élnem, de folyamatosan próbálom tágítani a határaimat.

Fog még valaha tévésorozatban szerepelni?

Nem tudom. A Sírhant művek után azt gondoltam, nem fogok rögtön egy másik sorozatba belevágni, szóval megtanultam, hogy soha ne mondjam azt: soha. A Dexter is olyasvalami volt, amit nem tudtam elképzelni, amíg nem jött az ajánlat. Nem zárom ki egy újabb sorozat lehetőségét, de nem is fogok külön dolgozni érte - majd a forgatókönyv és a karakter dönti el, hogy elvállalom-e, csakúgy, mint az előző két esetben.

Forrás: Viasat


Meséljen az első rendezői tapasztalatáról!
(Michael C. Hall rendezte a nyolcadik évad második epizódját, az Every Silver Lining-ot - a szerk.)

A kollégák segítettek felkészülni, együtt vettük át az első és a második epizódot, amit nyilván meg kell tennie egy rendezőnek. Furcsa volt, hogy tényleg először rendeztem, viszont egy olyan sorozatban, amelynek már hét évadjában szerepeltem - ismertem jól a stábot, bíztam is bennük, és nagyon élveztem az egészet. Bárcsak már korábban megpróbálkoztam volna vele!

A nyolc évad alatt rengeteg gonosztevő jelent meg a sorozatban. Van személyes kedvence?

Én úgy gondolok Dexter áldozataira, mint a gyermekeire: szerintem mindegyiket egyformán szereti. A sorozat legmeghatározóbb gyilkosa azonban kétségkívül Szentháromság, az ő szereplésével a történet is egészen más fordulatot vett, és Dexterből is a legjobbat hozta ki, olyan értelemben, hogy segített neki visszanyerni az irányítást bizonyos dolgok felett. Szóval, ha választanom kéne, Szentháromságot nevezném meg a kedvencemnek, annak ellenére, hogy volt még pár esélyes erre a címre: Jimmy Smits karaktere, Miguel Prado például egy igazán ijesztő ellenfél volt.

Forrás: Viasat


Volt olyan készség, amelyet kifejezetten Dexter eljátszásához kellett elsajátítania?

A szerepem szerint rendőrségi szakértő vagyok, de ebben sok dolgot nyilván csak tettetünk, egy csomó mindent nem tudok igazából megcsinálni. Annyi biztos, hogy Dexter mindig is jobb lesz a zárak kinyitásában, mint én. Mindenesetre, amikor a pilotot forgattuk Miamiban, rengeteget beszélgettem ottani vérelemzőkkel, napi szinten bejártam a rendőrkapitányságra, hogy képet kapjak a valódi szakemberek munkájáról. A gyilkosságok - és az arra való előkészületek - bemutatásának eleve volt egy erős vizuális nyelve, ennek eljátszásában inkább erre hagyatkoztam. A forgatási helyszínen, munka közben derült csak ki, hogy egy adott jelenet miként fog a legjobban működni. Nem volt igazán sok kapaszkodó arra vonatkozóan, hogy Dexter miként működik, sok múlt a megérzéseimen.

Vannak kellékek, tárgyi emlékek, amelyeket magához vett a forgatás után?

Van pár absztrakt vérminta, amely feltűnt a laborban - ezeket bekereteztettem, bár még nem tudom, hova fogom kitenni. Megtartom az azonosító jelvényt is, amelyet Dexter munka közben visel, és a karórát, amely végig rajta volt a nyolc évad alatt. Azért ezt a két tárgyat választottam, mert fizikailag is kötődnek hozzám, tapintható segítséget jelentettek a karakter megformálásában. Nem vagyok túl szentimentális az efféle dolgokkal kapcsolatban, de mindenki bátorított, hogy tartsak meg valamit a forgatásról, mert később bánni fogom, ha nem így teszek.

--------------------------

A Dexter itthon a hatodik évadjánál tart, hétfőnként 22.00-tól megy a Viasat6-on.