Mostohagyerek lett a katarzis - interjú Udvaros Dorottyával

Udvaros Dorottya, színész
Vágólapra másolva!
Tévéfilmben régen szerepelt, öt éve filmet sem forgatott, de most az HBO saját gyártású szériájában, a Társas játék folytatásában tűnik fel Udvaros Dorottya. Félti a spórolástól a kultúrát, mert az elmaradt katarzist nehéz pótolni. Szerinte a Nemzeti Színház már túl van a nehezén, kevesebb a feszültség, és úgy látja, hogy Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak le kellene mondania a buzizós mondata miatt.
Vágólapra másolva!

Hogyan került be a sorozatba? Kossuth- és Jászai-díjas színésznőnek is el kell mennie szereplőválogatásra?

Amint a mellékelt ábra mutatja, igen. Ügynökségemen, a Kék Művészügynökségen keresztül hívtak be castingra. A sorozat gyártója, az HBO több szereplőt megnézett, ahogy engem is több jelenetben több színésszel, majd később jelezték, hogy engem szeretnének. Üzletasszonyt játszom, aki a reklámszakmában mozog. Egy sikeres, anyagilag jól szituált, határozott asszony, ismerős nőalak. Tudja, mit akar, és azt el is éri. Van hozzá köthető szerelmi szál is.

Hány napot forgat a stábbal?

Körülbelül tíz napot forgatok a Társas játék-ban, egy részét májusban, a többit a nyár folyamán.

Megterhelő forgatni a színház mellett?

Ez változó, de ma szerencsére nem kezdtem túl korán, és este sincs előadásom. Várhatóan később sem lesz nagyon megterhelő, főleg, hogy a stáb Budapesten és a főváros környékén forgat, nem megy messze.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Látta az első évadot? Sorozatot néz?

Megkaptam DVD-n, és megnéztem belőle részleteket, hogy megérezzem a sorozat hangulatát. Igazán tetszett, amit láttam. Sajnos nincs időm arra, hogy rendszeresen, ugyanazokon a napokon, ugyanazon időpontokban megnézzem a részeket, hiszen általában esténként játszom vagy próbálok. Manapság pótolhatnám az interneten, de én kissé régi vágású vagyok. A netet a levelezés mellett leginkább úgy használom, mint egy könyvtárat: megkeresem az épp szükséges információkat. A sorozatnézés nem épült be a szokásaim közé, de mozifilmeket sem szoktam számítógépen nézni, mert úgy gondolom, hogy a film mozivászonra való. Nem véletlenül ül művészember a kamera mögött is, akit operatőrnek hívnak. Nagyon sokan és sokat dolgoznak azért, hogy mi kerüljön a képernyőre, és én ezt egy kis képernyőn nem szeretem nézni.

Mostani szappanopera szóba sem jöhet?

Ezt inkább hagyjuk, nem szeretnék lesújtó dolgokat mondani. Én a Társas játék-ban azért vállaltam szívesen szerepet, mert nagyon jó színészek a partnerek, ráadásul olyanok, akiket régóta ismerek. Martinovics Dorina a kollégám a Nemzetiben már sok éve, Simon Kornéllal forgattam korábban, az Eszter hagyatéká-ban játszottunk, Pokorny Liát pedig pályakezdő kora óta ismerem, az első lépéseinél jelen voltam. Amikor annak idején a Bárka színházba stúdiósnak jelentkezett, gyakorlatilag én vettem fel. Herendi Gáborral is dolgoztam együtt, a Madách Színházban rendezte a Diploma előtt című előadást. Jó a gárda, és ez nagyon fontos nekem.

A forgatókönyvből a saját részét ismeri, vagy minden szálat elolvasott?

Az egész sztorit elolvastam, mert tudnom kell, kinek milyen sorsa van. A saját jeleneteim miatt is fontos ez.

Néha van valami felvillanás, de az összkép borús: miért áll ilyen rosszul a hazai sorozat- és filmipar?

Az általános válasz erre, hogy nincs pénz, és ennél jobbat én sem tudok. A Nemzeti Színházban két éve nem tudunk jelmezeket varratni, díszleteket készíttetni. És a Nemzetiről van szó, amely egy kiemelt, támogatott intézmény! A szomorúságtól megszakadna a szívem, de ha ma pályakezdő lennék, akkor másfelé mennék. Nekem szerencsém volt, fantasztikus színészekkel, rendezőkkel dolgozhattam együtt, remek filmekben, színházi előadásokban, tévéfilmekben szerepelhettem. Akkoriban a művészszínházat, a művészfilmet dotálták, és ez pont az a műfaj, amely nem működhet támogatás nélkül. Még abban sem vagyok biztos, hogy egy jó közönségfilm anyagilag megáll a saját lábán, a film ugyanis drága műfaj. A látvány miatt sem lehet három forintból nekiállni forgatni: persze beülhetünk egy lakókocsiba egész nap, lehet végtelenül puritán minden, és lehet sikere is egy ilyen filmnek, de nem ez a jellemző. Ebben az országban nagyon nehéz rentábilissá tenni egy filmet, gondolom én, Amerikában biztos más a helyzet, hatalmas a piac, rengeteg a játszóhely, és a külföldi forgalmazással, a DVD-kiadással könnyebben visszajön a befektetett pénz.

Régen jobb volt?

Az a fájdalom, hogy a rendszerváltozás előtt a magyar film a nemzetközi piacon is kurrens termék volt, nem véletlenül nyertek hazai alkotások fesztiválokon díjakat. Lehet, hogy nem tudtunk olyan látványos filmeket csinálni, de a megfogalmazás, a mondanivaló, a színészi játék kimagasló volt. Sok film és tévéjáték készült, ami ma nem mondható el. A szó klasszikus értelmében vett tévéjátékok gyakorlatilag hiányoznak, miközben nekem még Pirandellótól Ibsenen át Szerb Antalig számos szerző alkotásából készült műben volt alkalmam szerepelni.

Erre mondják a fiatal színészek, hogy inkább mennek szappanba, semmint hogy otthon üljenek üres zsebbel.

Nyilván, dolgozni kell. Én nem is ítélek el senkit azért, mert napi sorozatot vállal. Azon azért megdöbbentem, amikor a Barátok közt elindult, a sok ismeretlen arc közt láttam például Körtvélyessy Zsoltot, aki Jászai-díjas színész, és a reklámfotója alatt nem az ő neve volt kiírva, hanem valami más. De az meg milyen irány, hogy ma már több olyan sorozat van itthon, amelyben csak amatőr szereplők dolgoznak? Akkor miért nevelünk és tanítunk színészeket? Nagy bánatom, hogy jönnek ki a fiatal kollégák az egyetemről, és a magyar nézők nem is tudják, milyen jó színészeik vannak, mert nem látják őket. Amikor én kezdő színész voltam, a képem, a kollégáim fotója kinn volt a mozik előcsarnokában. Ma nem látok olyan mozit, ahol magyar színész képe kinn lenne, és nem most, hanem húsz éve, hogy ez megváltozott. Én a rendszerváltozás környékén lettem érett színész, és azt hittem, hogy valami nagyon jó és izgalmas időszak kezdődik majd. Addig is játszottam jó filmekben, de úgy hittem, hogy utána kapom majd meg a nagy és fajsúlyos filmszerepeket, olyanokat, amilyeneket például Susan Sarandon játszott érett korában. És ebből szinte semmi nem valósult meg. Még jó, hogy 2008-ban Bartis Attila könyvéből készült egy film, és abban játszhattam egy főszerepet, de előtte nem volt filmem sokáig, és azóta sem.

A Társas játék akkor egy visszatérés a televízióba?

Én nem mentem sehová! Egyfajta útkeresés érezhető, a szakma megpróbálja túlélni ezt az időszakot: remélem, hogy a döntéshozók rá fognak jönni, hogy min érdemes spórolni, és min nem. A kultúrán nyilván könnyebb, de ezzel az a probléma, hogy furcsán, hosszan, elnyúlóan jelenik majd meg hiányként. Ha nem születnek meg azok a színházi előadások, amelyeket például mi annak idején a nyolcvanas évek elejétől be tudtunk mutatni a Katona József Színházban, amelyeken nemzedékek nőttek fel, akkor sokan nagy élményekkel kevesebbek ma. Ha kimarad egy generációnak több katartikus előadás, amely segít abban, hogy elgondolkozzanak az életükről, akkor az évekkel később jelentkezik majd hiányként. Nem véletlenül része a színházművészet az életünknek, a filmművészet pedig berobbant az életünkbe: a vizualitással nagyon lehet befolyásolni az embereket. Ezért fáj, hogy a vizuális kultúra most mostohagyerek.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Sokan elmentek, ön marad. Látjuk, hogy minden, ami ma Nemzeti Színház, az politika is egyben. Mennyire zavarja ez a színészeket?

Nehéz ezt megélni, fájó és szorongató. Rossz ezt látni, mert a színház kapcsán nem a darabról, az alakításról, mondanivalóról van szó, hanem egészen másról. Ízlések és pofonok különbözőek, van, akinek az Alföldi-féle színház jön be, máshoz a Vidnyánszky-rendezés áll közelebb. Én Vidnyánszky Attilát remek rendezőnek, komoly szakembernek tartom. Azt gondolom, hogy ez a mostani helyzet azonban el fog múlni, amúgy is túl van hiszterizálva most minden, ami Nemzeti Színház. Nyilvánvalóan Vidnyánszky is megtalálja majd a csatornákat, amelyeken át eljutnak az üzenetek, a darabok.

Milyen szerepet kínáltak ősztől?

Megvan a műsorterv, beszélgettünk már Vidnyánszky Attilával arról, hogy milyen darabokban szeretne látni. Szép feladatokat kapok, és jó előadásokat fog csinálni. Még bizonytalan, hány estét leszek színpadon, mert nem tudni pontosan, a most futó előadások közül mi marad meg.

Alföldivel jóban van?

Igen, jóban vagyunk. Már azelőtt is dolgoztam vele, hogy igazgató lett a Nemzetiben. Többek között a Nyugalom című filmben, amit ő rendezett.

Milyen a hangulat a Nemzeti büféjében?

Addig volt igazán nehéz, amíg nem hozta meg ki-ki a maga döntését. Most már a nehezén túl vagyunk. Azok számára, akik elmennek, tisztább a kép, mert már tudják, hová mennek.

Nem sütik rá a bélyeget a távozókra, hogy ők a liberálisok?

Nem érdekelnek engem a bélyegeket sütögető emberek. Mindig, mindenhol vannak, akik szeretnek címkéket aggatni másokra, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb.

A Kerényi-féle buzizás sem tesz jót a Nemzetinek.

Ennek semmi köze a Nemzeti Színházhoz. Ennek csak Kerényi Imréhez van köze, engem meg hol érdekel, hogy ő miket mond? Vigye el ő a balhét, ez legyen az ő bulija. Véleményem szerint egy ilyen helyzetben le kellene mondania a megbízatásáról.

Előadások után együtt marad a stáb, vannak éjszakába nyúló beszélgetések?

Színházban természetesen sokszor előfordul, hogy együtt maradunk, mert le kell, hogy csengjen az előadás, megbeszéljük, mi hogy sikerült. Ha másnap korán dolgom van, akkor persze rohanok haza, de azért jólesik összeülni a kollégákkal.

Kikkel? Van olyan pályatársa, aki kifejezetten kedvenc, akivel egy húron pendül?

Nem képzeli, hogy mondok egy vagy két nevet? Nagyon sokan vannak, és ennek én nagyon örülök.

A Beugró-ban is kipróbálhatta magát Rudolf Péterrel, Szabó Győzővel. Ott milyen volt az este?

Nagy csapat volt, de jut eszembe, az a műsor sincs már... talán útban van a minőség? Nem is tudom, hány ismerősöm örült azokban a napokban, hogy leszek a Beugró-ban, sokan mondták, hogy fel szokták venni és visszanézik az adásokat. A kreativitás, az improvizációs készség vonzotta a nézőket a képernyő elé, és persze a fantasztikus színészek, akik a valódi mesterségüket mutatták meg. A próbákon is ezt csináljuk, improvizálunk, megoldásokat keresünk jelenetekre. Összefoglalva: a Beugró előtt nagyon izgultam, de rettentően élveztem.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ritka vendég tévéshow-ban, de a Szombat esti láz-ra igent mondott Miért?

Mert rajongója vagyok a táncművészeteknek. A lelkem mélyén balerina szerettem volna lenni, a cirkuszművészet, a kortárs táncok, a pantomim, minden vonz, persze a sztenderd táncok is. Csodálatos időszak volt, nagy élmény, hónapokon át próbáltunk. Sok érték volt abban a műsorban, és látták az emberek, hogy többen megszakadunk azért, hogy előrébb jussunk egy olyan területen, amely nem épp a miénk. Ott álltunk az elején kezdőként, még Katus Attila is, aki végül meg is nyerte a szériát. Amúgy a rendezőtől azt kérdeztem az elején, hogy miért kell nekünk olyasmiben megmérettetnünk, amely nem a sajátunk. Aztán arra jöttem rá, hogy az egészben a tanulási folyamat a legérdekesebb nekem és a nézőnek, az, ahogy megküzdünk minden helyes mozdulatért. A szambalépésnél nehezebb a Földön nincs, pedig látványban semmi különös. Nem a gyorsaságon múlik, inkább azért nehéz, mert egy lépés során a szambában a test megcsinál két csavart. Elképesztő! Ennek van értelme, és a néző látja, hogy ez nem egy reality, és nem egy tehetségkutatónak álcázott valóságshow, ami mostanában nagyon divatos. Szóval, a lényeg, hogy miközben a sérülések sem kerültek el, a táncból nagyon sokat tanultam, holott előadóművész vagyok.

Eljár táncolni?

Egy darabig jártam a show után, mert azt gondoltam, hogy ezt nem lehet abbahagyni. De hektikus időszak jött, éjjel-nappal próbáltunk, pár hét kimaradt a táncból, majd arra jutottam, hogy sajnos el kell engednem a rendszeres táncot, egyszerűen nem jut rá idő.

Esetleg egy jó lagzin?

Nem, nem tudok már hajnalig mulatni. (nevet)

És mit csinál, ha nem próbál, nem játszik?

Családanya vagyok, van egy otthonom, amit rendben kell tartanom, mint bárki másnak. Hobbim nincs, de annyit vagyok bezárva próbatermekbe, mesterséges fények közé, hogy nekem iszonyúan fontos, hogy elmenjek az erdőbe sétálni a kutyáimmal, leüljek a folyóparton nézelődni. Amint lehetőség adódik, szívok egy kis friss levegőt, ami felüdülés a poros próbaterem után. Egyébként Óbudán lakom, csodálatos a környék, számtalan lehetőség van túrázni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Tavaly nyáron sokat járta az országot: milyen emlékek maradtak a turnéról?

Azért volt izgalmas, mert öt különféle műsorral léptem fel. Volt a Mégis szép című saját eladói estem tizennyolc különböző dallal, és volt Cseh Tamás-koncertünk hét színésszel, zenekarral, Hrutka Róberttel, azt is imádtam. A saját Átutazó lemezemmel és a szintén Dés-dalokból álló Férfi és nő produkcióval is koncerteztem, és játszottuk még a Bandy lányok-at. Cseh Tamást most újrahallgattam, még jobban tetszik, mint egykor.

Van valami jó vagy rossz emlék az országjárásról?

Siófokon az Átutazó-val koncerteztünk: abban van duett is, Cserhalmi Gyurival énekeltem együtt. Az előadás lement, jött egy nagyon kedves helybéli, hogy szeretne meghívni minket az éttermébe, de Dés Laci bocsánatot kért, hogy nagyon fáradt, menne, még haza kell vezetni Budapestre. De legalább egy üveg bort hadd hozzon a közeli étterméből, mondta a férfi. Nagyon kedves, válaszoltuk, azt még megvárjuk. Eltelt öt, tíz, húsz perc, nem jött - összenéztünk, hogy ideje volna menni. Épp szálltunk be a kocsikba, amikor megjelent a tulaj két segítőjével, rogyásig megpakolt tálcákkal, rajta szűzérmékkel, finom falatokkal: villámgyorsan kisütöttek nekünk némi húst. Hoztak borokat, talpas poharakat, mi meg leültünk a móló mellett, a sétányon egy padra, ott röhögtünk, ettünk Cserhalmival és Déssel. A zenekedvelő siófoki pedig igazi bűbájos ember volt, szabadkozott, hogy nem hagyhatta, hogy üres gyomorral induljunk vissza a fővárosba - én meg azóta sem ettem olyan jó szűzérmét.

Érte rossz élmény is?

Sztoriban nem vagyok erős... de eszembe jutott most egy. A Városmajori színpadon volt két előadásunk, ami lement rendben, majd volt pár hét szünet, aztán újabb fellépés jött ugyanott. Magabiztosan mentünk oda, de technikai problémák adódtak, és Dés Laci ebben kegyetlenül precíz, közölte, hogy addig nem jönnek be a nézők, amíg a hangosítás nincs rendben. Kellemetlen helyzet volt, mert közben már kinn álltak sokan egy ideje, be akartak volna ülni. Szabadtér, nem lehet a végsőkig húzni, úgyhogy baromi ideges volt mindenki. Végül összeállt a technika, és csúszással ugyan, de őrült jó koncertet adtunk telt ház előtt.

Milyen lesz a nyara, énekel, turnézik?

Hévízen voltunk legutóbb az Átutazó-val, de most egy ideig, egész pontosan Dés Laci januári arénabeli születésnapi koncertjéig nem lépünk fel vele. Ettől függetlenül nem lesz nyugisabb a nyár, mint a tavalyi, ugyanis június végén az Óbudai Társas Körben lesz a bemutatója A szív hídjai című népszerű filmből készülő előadásunknak, melyet ősztől a Belvárosi Színházban lehet majd látni. A filmben Meryl Streep és Clint Eastwood játszott, a színpadi verziót Novák Eszter rendezi, és László Zsolt lesz a partnerem. Rögtön utána elkezdődnek az István, a király próbái, ahol én Saroltot játszom. Több előadás lesz, augusztus végén az Arénában is.

Ügyesen óvja a magánéletét. Gondolom, szándékosan.

Kinek mi köze hozzá? Ahhoz, hogy valaki a bulvárban rendszeresen feltűnjön, hajlandóság is kell, de nyilván az is segített, hogy egyszer-kétszer csúnyán néztem újságírókra. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki elutazik a férjével, és elmegy velük egy újságíró, hogy fotózgassa a boldogságukat. Belőlem annyi tartozik a nézőkre, amennyit a szerepeimen keresztül látnak. A többi egyszerűen nem tartozik rájuk. A nézőnek szerintem nem kell tudnia mindent a színészről, nekik az kell, hogy titok legyen körülötte. Ő, a néző ne engem lásson, hanem a szerepet! Ne azon gondolkodjon közben, hogy itt az Udvaros, mi van vele, hanem neki Olgát kell látnia egy Csehov-darabban. Ahhoz, hogy én a szerephez képest hátrébb álljak, az kell, hogy rólam ne tudjanak mindent, maradjon egy kis titok is. Tehát a távolságtartás a bulvártól nem magam, hanem inkább a színházlátogató néző miatt van: annak semmi hírértéke nincs, hogy kutyasétáltatás közben kificamítom a bokámat, annak viszont van, ha jön egy premier, ha új szerepben vagyok. Persze lehet tupírozni a bulvársztorikat, és vannak, akik ki is szolgálják ezeket lapokat, ez nekik nyilván anyagilag megéri. Van olyan médiaszereplő, akinek ez örömet okoz. Én nem vagyok alkalmas partner az ilyesmire.

Perelte a Blikket: hogyan zárult az ügy?

Nagyon régen volt, megnyertük, de Magyarországon amúgy nincs értelme az ilyen pereknek, mert nincs igazi tét. Amerikában is vannak büntetések valótlan állítások miatt, csak sokkal nagyobbak. Itthon mi van, ha egymillióra megbüntetnek egy újságot? Kacagva kifizetik.

Bele sem lapoz az ilyen újságokba?

Nem is akarom tudni, másoknak mi van a hálószobaajtaja mögött. Én szeretem tiszteletben tartani mások magánéletét. De eleve, ha öt zenés est van repertoáron, hetven dal kattog a fejemben, ha szerepeket tanulok, akkor nincs is időm - se kedvem - ilyen lapokat lapozgatni.

Végzett ma a forgatáson, de színházba ma nem kell mennie, van egy szabad estéje. Mit csinál?

Ma tanulok a holnapi próbára... összpróba lesz, készülni kell.