Káromkodott a híradós, kicsapták

Vágólapra másolva!
Az MTVA felfüggesztette Szebeni István műsorvezetőt, mert az éjszakai Híradóban azt mondta: "utálom, amikor ez a kibaszott Híradó átcsúszik éjfél utánra".
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Szebeni István műsorvezetőt, mert elfogadhatatlannak tartja az újságírónak a közmédia Híradójában mondott szavait.

Szebeni hétfőn éjszaka vezette a Híradót. A műsor nem fejeződött be éjfélig. Épp véget ért egy riport a meggyilkolt Szita Bence tárgyalásáról, amikor Szebeni azt mondta, hogy a per holnap folytatódik. "Ekkor a kép megáll, aztán a szalagon tekerés ide-oda, előre-hátra. Ezalatt hallom a műsorvezetőt, amikor mondja a rendezőnek, hogy amikor kimondta, tudta, hogy rosszat mondott, mert nem holnap folytatódik a per, hanem már ma, hiszen már elmúlt éjjel 12. Ez elnézhető hiba lett volna, ha így marad, de nem, mert behallatszik a műsorvezető kommentárja: "utálom, amikor ez a kibaszott Híradó átcsúszik éjfél utánra" - írta a comment:com blog egyik olvasója az esetről. Ezt követően is volt még káromkodás, idézi fel az esetet az olvasó.

Az MTVA álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a közmédia Híradóiban, akár adásban, akár a stúdióban, akár a kollegák közötti kommunikációban ilyen stílusú párbeszéd előforduljon. Ezért Szebeni István műsorvezetőt azonnali hatállyal felfüggesztették és gyorsított eljárás keretében kivizsgálják az ügyet, majd annak eredményeként hozzák meg a végső döntést az illetékesek - szól a Lencsó Rita sajtófőnök által jegyzett közlemény. A sajtóiroda szerint az azonban bizonyos, hogy Szebeni István nem szerepelhet többet a közmédia képernyőjén.

Az a kolléga, aki felelőse annak, hogy az elfogadhatatlan tíz másodperces anyag adásba került, szintén súlyos következményekre számíthat a vizsgálat után - fűzte hozzá a sajtóiroda.

A káromkodást itt nézheti meg.