Nem merik leadni a krimi újabb részét

hannibal
Vágólapra másolva!
A bostoni és texasi események miatt a Hannibal negyedik részét nem adja le az NBC, túl véres lenne.
Vágólapra másolva!

Az NBC úgy döntött, hogy új krimije, az itthon is bemutatott Hannibal negyedik részével kivár egy kicsit, kegyeletsértőnek találta a csatorna vezetése olyan időkben, amikor még nagyon friss a seb a bostoni és a texasi robbanások miatt. Az új epizódban, amelyet később tesznek képernyőre, pár fanatizált, agymosott gyerek kis társai ellen fordul.

A sorozat azonban nem áll le, a harmadik helyett egyből az ötödik rész jön, és utána adják csak le a negyediket. Szerializált drámáról van szó, tehát olyan sorozatról, ahol van hosszabb történeti szál, jellemfejlődés, ennek ellenére az NBC vezérkara szerint nem törik meg a sztori, mindenki érteni fogja az eseményeket. A döntés azután született meg, hogy a készítő, Bryan Fuller betelefonált, mondván, hogy a sokkoló események mellett nem lenne adekvát vagy ízléses leadni a komplett negyedik részt, talán meg kellene húzni itt-ott.

Forrás: AXN