Vili bácsi újra forgat a Barátok köztben

barátok közt, várkonyi andrás, vili bácsi
Vágólapra másolva!
Felveszi a munkát a szívműtét után a Barátok Közt Vili bácsija, aki hétfőn már kezdi a forgatásokat a stábbal. Várkonyi András az [origo]-nak mesélt a műtét utáni időszakról, és a még előtte álló rehabilitációról.
Vágólapra másolva!

A műtét sikerült, a színész lábadozik, de visszatér a stúdióba. Mivel mindig szerette maga irányítani az életét, nagyon furcsa volt megszoknia, hogy rá van szorulva másokra - mesélte megkeresésünkre. Öt hetet töltött kórházban és a balatonfüredi szanatóriumban, a napokban azonban újra kezdi a munkát a stábbal.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

"Eleinte csak feküdtem és lábadoztam, a felépülés során azonban már tudtam olvasni, írni, és tévét nézni. A szanatóriumban gyakorlatilag csak az utolsó három-négy napban tudtam kimenni az épületből, akkor is kísérővel. Egyedül nem mozoghattam, mert volt példa arra, hogy valamelyik beteg összeesett séta közben. Nagyon vigyáztak rám és mindentől óvtak, én pedig az összes szabályt betartottam a gyógyulás érdekében" - emlékezett.

A felépülés még nem teljes, ezért eleinte kevesebb jelenetben fog szerepelni, és a színházi szerepeibe is csak fokozatosan tér vissza ."Vigyáznom kell, mert még érzem, hogy a levegővétel nem száz százalékos, mivel a rekesz még nem nyílt meg rendesen. A tornának és a mozgásnak köszönhetően folyamatosan javul az állapotom. Hétfőtől egy darabig csak keveset forgatok, aztán úgyis lesz egy kis leállás, mivel következik a tavaszi szünet. Utána jön a teljes beindulás, addigra már biztosan még jobban leszek, és folytatom a munkát a szinkronban és a színházban is."

Amikor újra megjelente a stúdióban, nagy tapssal fogadták, ezen nagyon meghatódott. "Jó érzés, hogy ilyen sokan aggódtak értem, és fontos nekik a létem. Alig várom, hogy újra a kamera elé álljak"- tette hozzá.