R. Kárpáti Péter: Magyar színész vagyok, nem celeb

r. kárpáti péter
Vágólapra másolva!
Berényi András karakterének kiírása nem csak a Barátok közt rajongóit, hanem a többgyerekes apát alakító színészt is meglepte. A tizennégy éve szereplő R. Kárpáti Péter, aki október óta nem forgat a stábbal, az [origo]-nak mesélte el, miért döntött úgy, hogy könyvben összegzi az elmúlt ötven év gondolatait és emlékeit.
Vágólapra másolva!

Korábban sem állt távol tőle az írás: R. Kárpáti rendszeresen publikál, színházi újságot szerkeszt, a Magyar Rádiónak kabarésorozatot is írt. Több művészeti ágban kipróbálta már magát, szerepelt A miniszter félrelép-ben és a Szambá-ban, saját filmet is rendezett. A Barátok közt hozta meg számára az országos sikert és ismertséget, noha már a Szomszédok-ban is felbukkant néhány epizód erejéig. "A munkám, ugyanúgy, mint az érdeklődési köröm, szerteágazó. Sok mindennel foglalkoztam már életemben, de az elmúlt tizennégy évet egyértelműen a színészet tette ki. Az írás inkább csak mellékfoglalkozásként szerepelt a sorozat mellett, ezért korábban soha nem is gondoltam arra, hogy könyvet írjak. Foglalkoztam dalszövegekkel, például az X-Faktor-ba jelentkező The Girls nevű csapatnak külföldi slágerekre írtam magyar szöveget, és az McDc néven ismertté vált Veres Robi menedzsere voltam a Csillag születik előtt."

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

"Ha megkérdezi valaki, miért döntöttem úgy, hogy összegzem az elmúlt fél évszázad történéseit, azt mondom, amit Edmund Hillary válaszolt arra a kérdésre, hogy miért mászta meg a Mount Everestet: 'Mert ott volt'. Vagyis azért álltam neki a könyvnek, mert az életem fordulóponthoz ért, a téma tehát adott volt. Nagyobb változások zajlottak le körülöttem, és arra gondoltam, az ötven évem emlékeinek felidézése másoknak is érdekes lehet" - mesélte.

Könyve nem tipikus önéletrajzi leírás, és nem is egy kiírt sorozatszínész leleplező sztorija vagy bosszúállása. Célja az volt, hogy azok, akik kíváncsiak rá, a valós énjét is megismerjék: "A könyv abszolút pozitív, ennek ellenére cseppet sem unalmas. Berényi András megformálóját ismerhetik meg azok, akiket érdekel, milyen az az ember a valóságban, aki ennyi időn keresztül szórakoztatta őket a tévéből. Olvasmányos formában tartalmaz gondolatokat többek között a társadalomról, a színházról és a sorozatról. Emlékek, emberi történetek gyűjteménye a családomról és a kollégákról, melyeket eddig soha sehol nem lehetett olvasni."

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Váratlanul érte, mikor júniusban közölték vele, hogy kiírják a sorozatból. A döntést elfogadta, s úgy érzi, olyan csapatmunkának lehetett részese, melyre mindig szívesen fog visszagondolni. "Erre nem lehet felkészülni, noha egy sorozatszínésznek mindig kell számítania arra, hogy a történet kedvéért megválhatnak tőle. Természetesen nem örültem a döntésnek, de elfogadtam, hogy a sokgyerekes apa szerepében nincs több, ezért abba kell hagyni"- mesélte.

"Nem vagyok Berényi András is, hisz ha így lenne, akkor skizofrén lennék. Közös bennünk, hogy mindketten keressük és szeretjük az alapvető emberi értékeket a másikban, de bennem azért több a spiritusz. Egyébként nekem is vannak hibáim, önző vagyok, nagyravágyó és kissé hiú"- tette hozzá.

Elképzelhetetlennek tartja, hogy abból éljen, hogy nem csinál semmit, csupán ismertségét használja fel. Úgy érzi, a hivatástudata nem engedi meg, hogy a fotelba süppedjen. "Egyszer megkérdezték tőlem, hogy milyen celebnek lenni. Akkor fogalmazódott meg bennem, mekkora különbség van a hivatás és a szereplés között. Magyarországon a 'celeb' szitokszóvá vált, némi joggal, s nem hiszem, hogy ide tartozom. Én magyar színész vagyok, és olyan tanár, akitől igazi értéket kapnak a diákok. Húsz éve vagyok jelen az oktatásban, színházi és televíziós szakembereknek adom át a tudásom és tapasztalatom."

A Barátok közt mellett nem játszott színházban, de a sorozat előtti időkből emlékeznek rá, és már kapott felkéréseket. "Vannak kilátások arra nézve, hogy visszatérek a színpadra, de ezek egyelőre tervek, még semmi biztosat nem tudok mondani. Engem minden érdekel, sok szerepben kipróbáltam magam, voltam én már Kőműves Kelemen is! Bármit csináltam, azt tartottam fontosnak, amit Antal Imrétől tanultam: szellemesen, kellemesen és közérthetően kell éreztetni a közönséggel a szeretetet, legyen szó szappanoperáról vagy színdarabról. Ha a színész alázattal és maximális szakmai tudással lép a közönség elé, akkor megkapja az elismerést."

Néznivaló: Berényi András félmeztelenül a Szomszédokban