Üvöltő reklámok miatt büntetett a médiahatóság

hangos reklám
Vágólapra másolva!
A Médiatanács bírságokat szabott ki a túl hangos tévéreklámok miatt. Ezúttal három közszolgálati csatona kapott - jelképes - büntetést.
Vágólapra másolva!

2012 második negyedévi adatai alapján ismételt jogsértés, azaz az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna Televízió 100 ezer forintos, a Magyar Televízió m1 és m2-es csatornája pedig összesen 160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására hívta fel a hatóság - közölte az NMHH.

A televíziókban vetített reklámok hangereje miatt már régóta folyamatosan érkeztek panaszok a médiahatósághoz. Az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az ordító reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi. A hatóság negyedévente rendszeresen ellenőrzi azt a jogszabályi előírást, amely kimondja, hogy a televíziós hirdetések hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Az előírt hangerőértékeket egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemberek.