Jól nyitott Máté Kriszta, zabálják a régi Vacsoracsatát

Vágólapra másolva!
Október 1-jén 14 órakor megkezdte adását az RTL II. A cégcsoport indulásra hat szolgáltatóval kötött megállapodást, így közel egymillió háztartásban volt látható műsora. Az első napok hoztak is pár részsikert.
Vágólapra másolva!

Kedden főműsoridőben 1,06 %-os közönségarányt ért el a csatorna a 18-49 éves korosztály körében, amivel a Nielesen által mért magyar nyelvű csatornák versenyében a 17. helyet szerezte meg. Ezzel az eredménnyel olyan évek óta működő csatornákat utasított maga mögé, mint a Fem3 és a Story4. Kedden a Heti hetes ismétlése az éppen televíziót néző 18-49 éves korcsoport 1.59 %-át ültette képernyő elé, ezen a napon a legnézettebb műsor lett a csatornán. Kicsit maradt csak le tőle az Egy rém modern család, amely 1,38%-os közönségarányt ért el - közölte a csatorna.

Szerdán is a legnézettebb RTL II-es műsor egy hazai gyártású produkció lett. A Forró nyomon Máté Krisztinával átlagosan a kereskedelmi célcsoport 1,78%-át vonzotta. A műsor, amelynek egy részét sugárzás előtt a nyomozás érdekeire hivatkozva letiltotta az ügyészség, egyes időszakában még a vele párhuzamosan futó m1 műsorát is megelőzte. A Kaméleon aznap a csatorna második legnézettebb műsora lett, a harmadik helyre a szintén saját gyártású Vacsoracsata ismétlése futott be, amely a 18-49 éves célcsoport 5%-át érdekelte. A délután sugárzott telenovellák közül a kereskedelmi célcsoport körében A végső akarat című török sorozat végzett az élen.

Szombaton este indult a Szombat esti láz első évadjának ismétlése, vasárnap este folytatódik Delhusa Gjon főszerepléséve az I love Gjoni és 22:00-tól jön a Heti hetes legújabb része.