Az X-Faktor miatt változtatta meg a külsejét, életét

Vágólapra másolva!
Tavalyi kiesése után egy világ tört össze benne, de óriási változásokon esett át, és idén visszatért az X-Faktor színpadára. Fehér Zoltán nemcsak a külsejét változtatta meg, hanem ének- és angoltudását is fejlesztette: Geszti Péter mentoráltjaként került be a legjobb tizenkét előadó közé, s bár rettentően izgul az első élő adás miatt, állítja, hogy sokkal magabiztosabb, mint korábban volt.
Vágólapra másolva!

"Megfogalmazódott bennem a múltkori kiesésem után, hogy meg kell mutatnom a nézőknek, hogy igenis van helyem az X-Faktor-ban. Néhány hónapig magam alatt voltam tavaly, viszont tudtam, hogy össze kell szednem magam, ha előre akarok lépni. A felkészülést egyrészt a külsőm átalakításával kezdtem, huszonhét kilót fogytam, fogszabályzót hordtam, és levágattam a hajamat. Persze a trendi külső, az imidzs nem elég, a hangomat is fejlesztenem kellett. Hunyadi Lacihoz jártam egy darabig, de közben otthon is sokat gyakoroltam a feleségemmel. A nejem tíz éve zongorázik, zongoristának készült, de aztán változtak a tervei. Nagyon sokat segített például a skálázásban, és különböző technikai gyakorlatokban" - mesélte az [origo]-nak.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

2011-ben a táborig jutott, a huszonnégy legjobb énekes közé azonban nem válogatták be. Nem tudott változtatni a mentorok által jelzett hibáin, emiatt Gesztiék nem engedték tovább. Az elmúlt egy évben sokat dolgozott azon, hogy idén megvalósítsa magát, élete egyik legfontosabb állomása a tehetségkutató: "Eszméletlenül jó érzés számomra, hogy eljutottam idáig. Azt mondtam a csapattársaimnak, Szabó Dávidnak és Oláh Gergőnek, hogy tavaly csak vágytam a médiaszereplésre, de idén végre megtapasztalhatom, hogy milyen ez a pörgés. Ahogy itt állok és interjút adok, ahogy jönnek sorban a fotósok, ez mind nagyon szuper érzés, energiát adnak a továbbiakhoz. Jó látni és érezni, hogy nem hiába küzdöttem az elmúlt évben, érdemes volt ennyit készülnöm az X-Faktor- ra."

A családja maximálisan támogatja céljai elérésben, felesége otthon izgul majd a tévé előtt szombat este négyéves kislányukkal. "A nejem szülei és testvére is zenélnek, a sógorom Spanyolországban hegedűművész, úgyhogy ez a vonal nem csak apai ágon öröklődött a kislányomban. Klaudia Krisztina imád szerepelni, otthon gyakran játszunk vele X-Faktor-osat. Bejön a szobába, köszön, bemutatkozik versenyzőként, majd énekelget és táncol. Élvezi, mikor mi a párommal megtapsoljuk, és mentorként értékeljük a produkcióját. Nekem különösen nagy öröm, hogy ennyire tetszik neki, amit csinálok, illetve, hogy ő is tehetséges ezekben a dolgokban."

Visszatérőként nem könnyű bizonyítani, hisz a nézőkben még él az a kép, hogy tavaly a mentorház előtt el kellett hagynia a versenyt. Mégis úgy látja, újult erővel és energiával meg tudja győzni tehetségéről azokat is, akik eddig nem szavaztak neki bizalmat: "Az biztosan befolyásolja a nézőket, hogy már láttak engem a színpadon, viszont én a legjobb formámat fogom hozni, az eddiginél többet szeretnék adni a rajongóknak. Azok tetszését is igyekszem elnyerni, akik kétségekkel fogadták, hogy bejutottam, és nem értik, mit keresek itt újra."

Fotó: Szabó Balázs [origo]

"A mentorom nemcsak szakmai tanácsokkal lát el, hanem lelkileg is támogat, amiért nagyon hálás vagyok neki. Iszonyatosan örülök annak, hogy Geszti Péter mentoráltjaként kerültem be a tizenkettes mezőnybe. Tavaly is összefutottunk néhányszor a táborban, és váltottunk pár szót, már akkor szimpatikus volt nekem, illetve szakmailag is olyan szinten van, hogy lehetetlen nem felnézni rá. Attól függetlenül, hogy tavaly milyen kritikákat kaptam, és mit mondtak nekem a mentorok, most tiszta lappal kezdünk. Geszti olyan inspiráló szavakat használ, mikor beszélgetünk, amiből rengeteg energiát és ihletet tudok meríteni. Hatalmas élmény, hogy együtt dolgozunk" - mesélte.

Már lázasan készül a szombati show-ra, s mivel most a csapattársaival lakik a verseny ideje alatt, nagyon hiányzik neki a családja. "Azt nem árulhatom el, hogy a színfalak mögött mi zajlik, és hogyan, milyen számmal készülök a szombati adásra. Annyit mondhatok, hogy iszonyatosan sokat gyakorolunk a mentorunkkal és a tanárokkal, szinte alig marad időnk másra. Most a tehetségkutató verseny az elsődleges, de ha lehetőségem van, a családommal töltök pár órácskát, mert nagyon hiányoljuk egymást."

Olvasnivaló: Tíz éve befutott, majd elfeledett énekesnő tesz próbát a TV2 show-jában