Abbahagyná az éneklést az X-Faktor első kiesője

kvaka, x-faktor
Vágólapra másolva!
Kvaka Andrea az átlagnál is rosszabbul viselte kiesését az RTL Klub tehetségkutatójából, így fontolgatja, hogy feladja, és nem is próbálkozik pályán maradni. Mentora nem is érti, mi lehetett a baj.
Vágólapra másolva!

"Nagyon szeretnék hazamenni a családomhoz. Itt Antal Timi fog hiányozni leginkább, vele összebarátkoztam az elmúlt hetek során. Nem tudom, a mentoroknak mi hiányzott a produkcióból, majd egyszer elmondják. Én nagyon jól éreztem magam a színpadon, többet nem tudtam volna nyújtani" - nyilatkozta Kvaka Andrea a Cool az X-Faktor kísérőműsorában.

A lány láthatóan összeomlott, nagyon nehezen viselte azt, hogy az első élő show-ból hullott ki, még olyat is mondott, hogy elképzelhető, hogy nem is folytatja az éneklést. "Lehet, hogy csak vakvágányon voltam idáig" - tette hozzá megtörten. Mentora, Malek Miklós igazságtalannak tartotta három társa döntését. "Úgy tűnik, mindig az én versenyzőmet vágják ki a mentorok az első adásban" - csóválta fejét.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv




Olvasnivaló: Mi volt az első műsorban?