Újoncot választott a Voice-hoz a TV2

szabó kimmel tamás
Vágólapra másolva!
Nem a Megasztár-t vezető Till Attila, nem is a Viasat3-hoz szerződött, korábban TV2-es Kovács Áron, hanem Szabó Kimmel Tamás kapta a Voice-t.
Vágólapra másolva!

A TV2 Szabó Kimmel Tamásra bízta az énekes-tehetségkutató műsorvezetői feladatait. A 28 éves színész a Voice-hoz hasonló volumenű produkcióban most először vesz részt - áll a TV2 közleményében.

Forrás: TV2

Szabó Kimmel Tamás 2003 és 2007 között végezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakán. Az egyetem után játszott Szolnokon, Kaposváron, a József Attila Színházban és a Hoppart társulatban. 2008 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, ahol olyan szerepekben tűn fel, mint a Mesél a bécsi erdő Alfrédja, a Három nővér Szoljonija, vagy a Hamlet címszerepe. Színészi teljesítményét a színházi szakma is elismerte: 2011-ben elnyerte a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) díját a Legjobb 30 év alatti színész kategóriában, a Három nővér-ben nyújtott alakításáért.

Színházi szerepei mellett több mozi- és televíziófilmben is játszott, többek között a Megy a gőzös (2007), az Egymás mellett (2008), a Pirkadat (2008)című alkotásokban, az országos ismertséget a Made in Hungaria (2009) című film hozta meg számára.

Olvasnivaló: Nem vagyunk egymásra uszítva - a Voice magyar zsűritagjai mesélnek