Az ember Bobby Ewing mögött

Patrick Duffy Dallas
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban már megy - és néhány hónap múlva elvileg hozzánk is megérkezik - az új Dallas, melyben pár régi, jól ismert figura, köztük Bobby Ewing is megjelenik. Az őt alakító Patrick Duffy a nagysikerű sorozat után egyből elvállalta az Egyről a kettőre főszerepét, melyben jó hét évig láthattuk - ezután pantomimesként és játékmesterként is bemutatkozott, és még abba is belement, hogy viccet csináljon egykori karakteréből.
Vágólapra másolva!

Patrick Duffy ír felmenőktől, katolikus családban született, így kapta a Patrick nevet is, ugyanis éppen március 17-én, Szent Patrik napján jött világra. Ehhez képest már régóta gyakorló buddhista, feleségét is egy ilyen ceremónia keretében vette el 1974-ben - akivel mellesleg azóta együtt van, időközben két fiuk is született. A színészre amúgy sem lehet mondani, hogy kicsapongó életet élne, nem csupán felvett szerep tehát, hogy mindig a jófiút játssza: hobbijai is legfeljebb különösnek mondhatók, antik babákat és gyermekkönyveket gyűjt.

Színészként 1977-ben a Man from Atlantis című sorozatban kapta első komolyabb munkáját: itt a címszereplőt játszotta, aki a történet szerint Atlantisz egyetlen túlélője, szervezete már teljességgel alkalmazkodott a vízi élethez. A szériában ennek megfelelően rengeteg volt a víz alatt játszódó jelenet is, amelyekben mind maga Duffy látható: ebben az időszakban állítólag három percig is kibírta levegő nélkül.

Ennek a produkciónak tulajdonképpen egyenes folytatása volt a Dallas, olyan értelemben, hogy az 1978-ban már véget is ért Man from Atlantis után Duffy egyből Bobby Ewingként folytatta a munkát. Ahogyan Larry Hagman sem az első választás volt Jockey szerepére, úgy Bobbyra is másként gondoltak eleinte a producerek: a kisebbik Ewing fiút eredetileg Steve Kanaly játszotta volna, akit aztán Rayként ismertek meg a nézők. (Ray karakteréhez pedig először a Cliff Barnest játszó Ken Kerchevalt illesztették volna a készítők, de ez már egy másik történet.)

Az óriási siker ellenére Duffy már 1985-ben kiszállt volna a sorozatból, de jól tudjuk, ennek mi lett a vége: egy év múlva - a nézői panaszok és követelések miatt - vissza is tért, és kiderült, hogy az egész évad csupán Pamela álma volt. A feltámasztás módjára egyébként Duffy felesége, Carlyn Rosser adta az ötletet, de a család más tagjai is kivették a részüket a Dallas sikeréből: a színész mindkét fia, Padraic és Conor is feltűnt a sorozatban, igaz, megjelenésükkor még csak öt-, illetve háromévesek voltak. Előbbi éppen egy Mark Harris nevű fiút "játszott", ami azért érdekes, mert Duffy karakterét is így hívták a Man from Atlantis-ban.

Duffy a Dallas közben több tévéfilmben szerepelt, és pár sorozatban is megjelent egy-két epizód erejéig, a Charlie angyalai-ban és a Szerelemhajó-ban is láthatták a nézők. Közben a színészeten kívül mással is próbálkozott, a Dallas-nak például több epizódját ő rendezte, 1983-ban pedig duettet énekelt a híres francia énekesnővel, Mireille Mathieu-vel. A Together We're Strong című közös számuk nem is tűnt el egyből a süllyesztőben, a holland slágerlistán például egészen az ötödik helyig kúszott.

Forrás: tnt.com

Közben a színészt magánéleti tragédia is érte, 1986-ban ugyanis meggyilkolták a szüleit az általuk üzemeltetett montanai bárban. A fegyveres rablást elkövető két tinédzsert, Kenneth Millert és Sean Wentzt hamar elkapták, de mindketten a másikra mutogattak, amikor arról volt szó, hogy melyikük sütötte el a gyilkos fegyvert. Mindketten életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, és Wentz csak 2001-ben ismerte be, hogy ő volt a tettes - Millert így 2007-ben feltételesen szabadlábra is helyezték.

Visszatérve Duffyra, színészi karrierje a Dallas után sem akadozott - ellentétben több kollégájával. A sikeres széria után egyből - még a megszűnés évében - megkapta az Egyről a kettőre című vígjátéksorozat főszerepét, amelyben végül is hét évig volt látható. A kilencvenes évek vége és a kétezresek eleje pár tévéfilmmel és sorozatos vendégszereppel telt: utóbbiak közül emlékezetes volt a Family Guy-ban nyújtott "alakítás", melynek során - Pamela egykori megformálójával, Victoria Principallal együtt - újraértelmezték a Dallas híres zuhanyzós jelenetét.

Forrás: tnt.com

2006-ban Duffy a Gazdagok és szépek című szappanoperában is szerepet kapott, de talán érdekesebb, hogy mi mással foglalkozott még ebben az időben. Ugyanez év karácsonyán pantomimművészként is bemutatkozott a Hamupipőke egyik adaptációjában, majd játékmesterként is kipróbálta magát a Bingo America című tévés vetélkedőben - igaz, a második szezont már átadta az amúgy szintén színészként tevékenykedő Richard Karnnak, akit a magyar nézők leginkább a Házi barkács-ból ismerhetnek: ő alakította a főszereplő Tim segédjét, Alt.

Duffy 2010-ben a hallókészülékeket gyártó Miracle Ear szóvivője lett, és az ESPN nevű sportcsatorna egyik dokumentumfilmjéhez is a hangját adta - komolyabb színészi szerepet nem vállalt, egészen a nemrég újraindult Dallas-ig, melyben egykori népszerű figuráját, Bobby Ewingot kelti újra életre.

Olvasnivaló: Az ember Jockey Ewing mögött