Agyvérzés, baleset, Új-Zéland - így tűnnek el a Barátok közt-figurák

németh Kristóf, Barátok közt, Kertész Géza
Vágólapra másolva!
Az RTL Klub napi sorozata 1998 óta fut, túl van a 6000. epizódon. Most, hogy egyszerre több szereplőt is lecserélnek vagy kiírnak a szappanoperából, összegyűjtöttük, hogy a fontosabb figurák közül kit milyen módszerrel tüntettek el a Barátok közt-ből: több karaktert eltettek láb alól, de nagy részük külföldön próbál szerencsét.
Vágólapra másolva!

Sorozatkarakterek eltüntetésére számos mód van, az okok közt pedig a különböző szériáknál szerepelhet a rendezői, produceri elégedetlenség, a túl magas gázsi, az összeférhetetlen természet, de előfordul, hogy a színésznek vannak más irányú tervei. Sok esetben csupán az "elfáradt karakter" a magyarázat - ugyanakkor sok szappanopera képes 10-20 évig is érdekesen tartani egy figurát.

Volt szó arról, hogy Aradi Balázs távozik a sorozatból, a lapok is ezt írták, de végül marad - közölte a produkció az [origo] megkeresésére. Németh Kristóf viszont tizenhárom év után otthagyja a szappanoperát, a nyári leállás előtt pedig távozik Rada Klaudia, aki Timit alakította, ugyancsak megy Kergyó Richárd, Máté megformálója. A lány helyett Jerinek Éva jön ősszel, a kisfiú karakterét Puha Kristóf veszi át hamarosan. Szó van még arról, hogy Barna Zsombor is távozik (az ő karaktere, Peti is maradna, ha alakítója elmenne), de ez egy sikeres felvételi függvénye - ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem engedi hallgatóit napi sorozatban szerepelni. A nagy mozgás láttán megnéztük, kit hogyan tüntettek el az RTL napi sorozatából.

Sági Rita (Fésűs Nelly)

Forrás: fesusnelly.hu
Forrás: fesusnelly.hu


[origo]-nak

---------------------

Berényi Ákos (Somorjai Tibor)

Forrás: tv2, rtl
Forrás: tv2, rtl


Barátok közt

---------------------

Hoffer Eszter (Konta Barbara)

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Hoffer József lánya a kezdetektől a Mátyás király tér lakója volt, öt éven keresztül szerepelt a sorozatban. Esztert és testvérét, Misit igazi mintagyerekekként ismerték meg a nézők, jó tanuló, szorgalmas tizenévesek voltak, mindketten tisztelték és szerették apjukat, aki édesanyjuk halála után egyedül nevelte őket. A családnak több társadalmi problémával kellett megküzdenie, Józsefnek egy ideig prostituált barátnője volt, Misi rájött, hogy homoszexuális, Eszter pedig belekeveredett egy szektába. A család 2003-ban szerepelt utoljára a Barátok közt-ben, a történet szerint vidékre költöztek.

---------------------

Szilágyi Lóránt (Magyar Bálint)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

A Szilágyi család legidősebb gyermeke együtt élt két testvérével, Andreával és Palival. A srác kiválóan szaxofonozott, gyakran zenélt otthon, és budapesti bárokban is. Lóri 2003 februárjában szerepelt utoljára a Barátok közt-ben, egy fellépés közben agyvérzést kapott, összeesett és meghalt.

---------------------


Berényi Kata (Juga Veronika)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

A cserfes lány az egyik tini főszereplője volt a sorozatnak, Berényi Dani, a Hoffer gyerekek és unokatestvére, Berényi Ákos mellett. 1998-ban ismerték meg a nézők, Berényi András és Berényi Zsuzsa szőke kislányaként. Kata szerelmes lett Novák Csabába, sőt a nála jóval idősebb Kertész Gézával is összejött, akitől a szülei eltiltották. Katát 2004-ben írták ki a sorozatból, a történet szerint Londonba utazott, hogy ott folytassa tanulmányait, majd ott kezdett dolgozni is.

---------------------


Kertész Mónika (Farkasházi Réka)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Kertészék legkisebb lányához nagy reményeket fűzött a család, hisz ő volt az egyetlen, aki beteljesítette édesanyja kívánságát, és egyetemi diplomát szerzett. A család büszkesége jó álláshoz jutott Brüsszelben, ahonnan csak ritkán tér haza.

---------------------


Harmathy Emma (Maranecz Fruzsina)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Emma Harmathy Veronika lányaként érkezett a sorozatba 2004-ben. Öt éven keresztül élt a Berényi családban, miután megtudta, hogy Berényi András az igazi apja. Időközben a tini lány beleszeretett édesapja jelenlegi párjának, Julinak a volt férjébe, Alexbe, és ezzel nagy viszályt szított a családban. Mostohatestvéreinek apja megbánta a románcot, és szó nélkül elhagyta a fülig szerelmes lányt, leutazott vidékre zenélni. Emma teljesen összeomlott, majd elfogadott egy ösztöndíjat, amelyet a Nizzai Egyetem ajánlott fel neki, és Franciaországba költözött tengerbiológiát tanulni.

---------------------


Dr. Ferenczy Orsolya (Lóránt Krisztina)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

A pszichiáter 2004-ben tűnt fel a Barátok közt-ben. A doktornő kórházi munkája mellett csoportos foglalkozásokat vezetett, leszokóban levő drogosokon és alkoholistákon segített. Első házasságának kudarcát nehezen élte meg, de mikor megismerkedett Novák Lacival, szerelembe esett, és hozzáment feleségül. A pár boldogan élt együtt, de sokasodó problémáikat képtelenek voltak megoldani, így Orsi partnert váltott, és 2011-ben Új-Zélandra költözött új szerelmével.

---------------------


Bencsik Márk (Babicsek Bernát)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

A szakács 2010-ben jelent meg először a Mátyás király téren, amikor hosszú idő után visszatért Budapestre egy tengerjáró hajóról. Márk korábban dr. Ferenczy Orsolya páciense volt, ugyanis pszichiáter segítsége nélkül képtelen volt feldolgozni, hogy egy tragikus motorbalesetben elvesztette Kati nevű szerelmét. A fiatal srác újra felkereste a doktornőt, akivel lassan egymásba szerettek, és együtt hagyták itt az országot.

---------------------


Kertész Magdi (Fodor Zsóka)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Magdi anyus annak az árvaháznak volt a gondnoka, ahol a Mátyás király téri gyerekek felnőttek. Férjével, Kertész Vilmossal az árvaházból kialakított lakóház földszinti lakásában élt évtizeden keresztül. Tragikus halála saját és fogadott gyermekeit egyaránt megviselte: Magdi anyus váratlanul halt meg, takarítás közben zuhant le a lépcsőn. A sorozat egyik legfontosabb szereplője volt, néha szellemként tér vissza a történetbe.

---------------------


Kertész Botond (Hári Richárd)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Magdi néni és Vili bácsi unokája 2007 és 2009 között élt nagyszüleivel a házban. A fiú összejött Bartha Zsolt lányával, Lindával, de a szerelmi viszonyt az agresszív apa nem bírta elviselni. Botond meghívást kapott kanadai nagyapjától, aki arra kérte őt, hogy költözzön ki hozzá. Novák Laci rábeszélte, hogy utazzon el, hisz nem mindennap adódik ilyen lehetőség az ember életében, de a jólelkű srác nehezen hagyta itt bontakozó kapcsolatát és gyászoló nagyapját.

---------------------


Holman Valter (Kárpáti Levente)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Az egykori ügyvéd 2009-ben jelent meg a Berényi család életében, miután letöltötte a büntetését, és kiengedték a börtönből. Valtert okirat-hamisítási ügy miatt kizárták az ügyvédi kamarából, de mindenáron pénzt akart szerezni, hogy megfelelő feltételeket teremtsen egyetlen lányának, Hannának. Kezdetben csupán érdekből, később már szerelmesen udvarolt Berényi Claudiának. Egy kivizsgálás során kiderült, hogy súlyos betegségben szenved. Halála váratlanul érte élettársát és lányát, akik azóta együtt élnek Claudia villájában.

---------------------


Novák Csaba (Kőváry Tamás)

Forrás: baratok.hu
Forrás: baratok.hu

Novák László és Novák Éva közös gyermeke ígéretes futballistának indult, de drogozni kezdett, és kitették a csapatból. Évek múlva dr. Ferenczy Orsolya segítségével leállt a kábítószerekről, majd egy rehabilitációs központban dolgozott, ahol hasonló sorsú fiatalokon segített. Épp Németországból tartott haza családjához 2011 őszén, amikor az M1-es autópályán halálos balesetet szenvedett.

A lista nem teljes, sokkal többen fordultak meg a sorozatban a sok év alatt - például a meleg Hoffer Misi, a piával küzdő Novák Éva, a kőkemény Hoffer Józsi, Csurgó István, aki a legelső részben elhunyt Berényi Zoltán sofőrje volt, és visszajárt még párszor a Szerbiába költözött Balassa Imre, vagy Deutsch Anita, aki a közelmúltban is felbukkant. Önnek ki hiányzik leginkább? Írja meg nekünk!