Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába

Vágólapra másolva!
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Vágólapra másolva!

"A tíz pont a civilizációs csúcspontoknak jár. Nem kell inflálni a jelzőket: a nyolcas egy rettenő magas érdemjegy" - magyarázta a Quantum XXL-nek adott pontszámát Puzsér Róbert, a Csillag születik zsűritagja, aki a CSISZ-ben hozzátette, hogy nála egyedül David Bowie kaphatna tízest.

A műsorban Plazma arról elmélkedett, hogy a zsűri kritikája nem fontos számára, "egyik fülén be, a másikon ki", és amúgy sem korrekt, hogy a zsűrit a véleményével befolyásolja a szavazni hajlandó nézőket. Puzsér szerint ugyanakkor teljes mértékben jogos, hogy a rapper esett ki a szombati adásban.

"Nem vagyok szociológus, nem tudom, miért veszítette el nézői bizalmát: lehet, hogy kiszáradtak a bugyik. Nagyon zavart, hogy a műsorvezetők azt a szót használták rá, hogy 'lázadó'. Mi ellen lázad Plazma? A lányok bugyijának kiszáradása ellen? Fog egy gördeszkát, és lázad a gravitáció ellen?" - füstölgött az adásban.

"Plázadásnak hívom ezt, konzumlázadásról van szó, ami nagyon fájdalmas. Én azt láttam benne, hogy igazi proletár lázadó lehet, de azonnal föladott mindent a lányok sikolya miatt. Ez minden gondolatot kivert a fejéből, elszállt. Összetévesztette a célt az eszközzel. Alig vakarta ki magát a gettóból, azonnal bebútorozta magát a plázába, de annyira, mintha ott született volna. Csalódtam benne, mint előadóművészben, autonóm költőben. Nem az olcsó és hazug pózokat vártam tőle" - fejtegette.

A szombati műsorról itt talál képeket.