Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei

megasztár
Vágólapra másolva!
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba nem jutottak be, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs és Nagy Adrienn továbbra sem adja fel a célját: a három énekes a kiesése óta eltelt időről és jövőbeli terveiről mesélt az [origo]-nak.
Vágólapra másolva!

Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hetedik döntőjének kiesője az [origo]-nak elmesélte, hogy kiesése óta saját dalain dolgozik. "Ha vége lesz a tehetségkutatónak, egyengethetem a saját karrieremet: most az adáson van a hangsúly, de a jövő héttől már önálló projektekkel is próbálkozhatunk. Most kicsit feltöltődtem, szeretnék saját lemezt. Továbbra is a zene az életem, nem érdekel más, kizárólag ezzel szeretnék foglalkozni. Korábban karaokeműsorokat vezettem, kipróbálnám magam a rádiónál is, de fő célom az éneklés" - mondta. Nehezen élte meg, hogy kiesett: "Ambivalens érzés volt otthonról nézni a többieket, egyrészt örültem a sikereiknek, másrészt szomorú voltam, amiért én nem lehetek köztük. Talán Attilával jó barátok vagyunk, szorítottam érte, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ő lett a legjobb férfi előadó."

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv

"A hatodik széria versenyzői olyanok nekem, mint a családom, hisz sok időt töltöttünk együtt, épp emiatt nem is tudom, kire szavaznék a pénteki párbajon. Mivel Szakos Andi és Radics Gigi is közel áll hozzám, mindkettőnek szorítok, de véleményem szerint már az is nagy eredmény, hogy a legjobbak közt fejezik be a műsort" - tette hozzá a pilisvörösvári énekes. Bozont örül a rajongók pozitív visszajelzéseinek, szívesen válaszol a levelekre: "A szerelmes üzenetekre azonban negatív visszajelzést kell adnom, hisz mióta kiestünk a tehetségkutatóból, Nagy Adrival egy pár vagyunk".

A Megasztár negyedik helyezettje, Farkas Jenser Balázs már nem szomorú amiatt, hogy nem jutott el a dobogóig, hisz bőségesen kap felkéréseket: "A Megasztárral hetente fellépünk a budapesti klubkoncerteken, hamarosan pedig bejárjuk az országot Caramellel. A tehetségkutató óta otthon dolgozom saját dalaimon, feljátszom a dallamokat és szövegeket írok. Az első hét a kiesés után nagyon húzós volt, interjúkra és felvételekre jártam, csak a napokban kezdtem el magammal foglalkozni. Végre alhatok napi kilenc órát, és folytathatom a jogosítvány megszerzését". Mint mondta, csalódott volt, de nagyon sok ajánlatot kapott, és a rajongók visszajelzései is feltöltötték: nemrég ajándékoztak neki egy serleget, melyre "Az év Mega-Zenésze" feliratot gravírozták, és rengeteg üzenetet kap a hivatalos Facebook-oldalán.

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv

Nagy Adrienn élete is a zenéről szól, hamarosan videoklipet forgat, és várja a pénteki közös fellépést: "A Megasztár színpadán újra együtt lesz az idei csapat, ami nagyon különleges élmény ennyi idő után. Sajnos nem tudtam hozni a formámat a műsorban, olyan súly volt rajtam, amelyet nem tudtam ledobni, pedig nem kezdőként jelentkeztem a Megasztárba. Azóta könnyebben veszem a dolgokat, most is épp egyik nagy álmom megvalósításán dolgozom. A beköltözés óta vágytam arra, hogy saját videoklipem legyen, és ez most a napokban végre sikerül. Az éneklés mellett lehetőségem nyílt szinkronszínészettel is foglalkozni, és nagyon élvezem ezt a munkát. Még abszolút kezdő vagyok, beszédtechnikát tanulok, és sokat gyakorolok".

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv

Adrienn szerint mindkét döntőbe jutott énekes nagyon tehetséges, és imádja is őket. "Andi a szobatársam volt a Megaházban, vele szorosabb kapcsolatot építettem ki, így nagyon örülnék, ha ő nyerné meg a versenyt. Azt hiszem, nem is az a fontos, hogy kié lesz az első hely, hanem az, hogy ki mit fog kezdeni a Megasztár nyújtotta nagyszerű lehetőségekkel. A három dobogóst különleges egyéniségnek tartom, Talán Attila pedig igazi jelenség a magyar zenei életben"- mesélte a tehetségkutató hetedik helyezettje, aki szívesen találkozik a rajongókkal, de a klubkoncerteken kívül erre nem nagyon volt lehetősége. "Azért lesz jó a Caramel-turné, mert végre nemcsak Budapesten, hanem vidéki városokban is felléphetünk. Szívesen találkozom a rajongókkal, a múltkor egy kávézóban ráírták a papírpoharamra, hogy imádják a hangomat, és akadt olyan is, aki egy Facebook-üzenetben megkérte a kezemet" - újságolta.

Bella Brigitta