Hetven évvel öregítettek egy színésznőt - trükkök a képernyőn

lauren ambrose
Vágólapra másolva!
Südi Iringót húsz évvel öregítették meg a Jóban Rosszban sminkesei, de a tévétörténetben nagyobb ugrásokkal is találkozhattunk már: a Sírhant művek fináléjában egy akkor huszonhét éves színésznő játszott több mint százéves karaktert, de például az Így jártam anyátokkal csapatát is láthattuk már őszen, ráncosan. Nézze meg videóinkat!
Vágólapra másolva!

Südi Iringó megöregítéséről írtunk már korábban: a Szombat esti láz-ban feltűnt táncosnő a Jóban Rosszban című napi sorozatban kapott szerepet, ahol egy idősödő tánctanárnőt kell alakítania. A lány arcára egy gumiszerű anyagot kentek, és ezt gyúrták addig, amíg el nem érték a kívánt hatást. De lássunk még pár példát a képernyőn történő, látványos öregedésre!

Sírhant művek

Miután a Sírhant művek középpontjában egy temetkezési vállalatot üzemeltető család áll, nem meglepő, hogy a sorozat végén az összes szereplő halálát bemutatják: a legtovább a legfiatalabb lány, Claire húzza, aki a történet szerint 1983 márciusában született, és csak 2085-ben, alig egy hónappal a 102. születésnapja előtt hal meg. Az őt játszó Lauren Ambrose 1978-as születésű, vagyis a széria 2005-ös fináléjakor még csak huszonhét éves volt.



----------------------------

Így jártam anyátokkal

A vígjátéksorozat történetét 2030-ban meséli el a gyerekeinek Ted, így nem ritka egy-egy esemény előrevetítése sem, vagyis a főszereplőket kivétel nélkül láthatjuk idősebbként is. Tednek csak simán ősz lett a haja, az öreg Marshall - aki időutazóként még a MacLaren'sbe is visszatér, hogy a csípős csirkeszárnyat átküldje fiatalkori önmagának - már jóval karikírozottabb figura. Öregen is talán Barney azonban a legviccesebb: Marshall rémálmában annak lányát vezeti oltár elé, telebotoxozott fejjel; egy másik részben pedig decens öregúrként fűz egy csajt a bárban - és még nyolcvanhárom évesen is otthagyja a nőt, amikor megtudja, hogy az már elmúlt harminc.


----------------------------

Dühös fiúk

Májusban a magyar HBO-ra is megérkezik az Angry Boys című ausztrál sorozat, melynek alkotója, a Summer Heights Gimi-ben is látott Chris Lilley egymaga játssza el mind a hat főbb karaktert. A testhezálló szerepek - egy szörfbajnok és egy fiatal ikerpár - mellett a színész egy fekete rappert és egy japán anyukát is megjelenít, valamint ő alakítja az ikrek hatvanöt éves nagymamáját is. A smink itt nem sikerült túl jól, de valószínűleg szándékosan: egyrészt vígjátékról van szó, másrészt a karakter elég férfias is, a történet szerint nevelőtisztként dolgozik egy javítóintézetben.


----------------------------

Az ifjú Indiana Jones kalandjai

Ez esetben látszólag nincs szó jelentős öregítésről, hisz az öreg Indiana Jonest - aki rendre visszaemlékszik ifjúkori kalandjaira - egy valóban idős színész játszotta. Így is azonban majd' húszéves ugrást kellett előidézni, mivel a vén (egyébként rettentően csúnya és taszító) kalandor kilencvenhárom éves volt a történet szerint, az őt alakító George Hall viszont még "csak" a hetvenötödiket taposta a sorozat indulásakor. A szériában egyébként egy 8-10 és egy 16-21 éves Indy is szerepet kapott, az ötvenévesként pedig Harrison Ford is feltűnt.


----------------------------

Isten vele, tanár úr!

Az öregítés (és a fiatalítás) technikájáról a PBS is megjelentetett egy érdekes cikket, ebben az Isten vele, tanár úr! című tévéfilm sminkese, Anne Spiers beszél munkájáról. A többször - először 1939-ben - feldolgozott történet egy tanár életén visz végig, így a 2002-es verzióban is egy huszonnyolctól nyolcvanhárom éves korig terjedő skálát kellett ábrázolnia a sminkesnek. A főszerepet játszó Martin Clunes a szerep megformálásakor negyvenegy éves volt, így a szakembernek fiatalító trükköket is be kellett vetnie.