Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának

eurovízió
Vágólapra másolva!
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább.
Vágólapra másolva!

A második elődöntővel folytatódott A dal az MTV-n: az első helyen a Gyurcsik Tibor végzett, továbbmentek még Veres Mónika és a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor. A családi trió a zsűritől ugyanannyi pontot kapott, mint Fábián Juli, így újfent döntenie kellett Wolf Katiéknak: a négyes végül a futurisztikus göncökbe öltöztetett családi triónak adott egyenes utat a hazai döntőbe, bár senki nem tudta, miért akasztott a zeneiparban ismert apuka a Csillagok háborúja hajviseleteit idéző Király Lindára basszusgitárt. Látványos technikai malőr ezúttal nem volt, de meg kell jegyezni, hogy playback volt végig, vagy nem volt mindig szinkronban a hang és a kép.

A tíz dal elhangzása után a nézők sms-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Fábián Juli és Zoohacker lett a Like A Child című dallal. A zsűriben - akárcsak egy hete - Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa kapott helyet.

A jövő szombati nyolcas döntőbe már korábban bejutott a Compact Disco a Sound of Our Heart című dallal, Heincz Gábor "Biga", Molnár Ferenc Caramel, illetve a tévénézők voksaival Tóth Gabi a Nem kell végszó című számmal. A február 11-i fináléban fog eldőlni, melyik szám indul az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között.

Tévés sztorija van? Látott valami furcsát, érdekeset? Mit kérdezne a tévécsatornáktól?
Írja meg nekünk!