Kevesebb pénzt kaphat a Megasztár-zsűri

Vágólapra másolva!
Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás gázsijáról nem nyilatkozik a TV2, de vélhetően kevesebbért vállalták a hatodik Megasztár zsűrizését, mint korábban Eszenyi Enikő vagy Friderikusz Sándor.
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság a kereskedelmi tévéket is érintette: a TV2-nek például 2010-ben 19 milliárd forintos árbevétele volt, ez mintegy 8,6 milliárd forinttal maradt el az RTL Klubétól. A cég a 2009-es 654 milliós nyereség után 2010-ben 2,2 milliárd forint veszteséggel zárta az évet, a tavalyi év pedig újabb csökkenést hozott - legalábbis Simon Zsolt vezérigazgató az [origo]-nak adott interjúban 10-12 százalékos tévépiaci csökkenést prognosztizált 2011 októberében.

Műsort adni kell, de a költségeken lehet faragni: a Blikk információi szerint Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás kevesebb gázsit kap 2012-ben a Megasztár-ért, mint a korábbi négyes. A szerződésekről nem nyilatkozik a TV2, de a lap úgy tudja, hogy Eszenyi Enikő vagy Friderikusz Sándor többet kért, akár 6-7 milliót is kaphattak az évadért (ebből még adózniuk kellett). A Blikk szerint a mostani zsűri adásonként nagyjából 300 ezret kaphat - ez legfeljebb az átlagfizetéshez képest tűnik soknak, mert több ismert színész, celeb kapott majdnem ennyit egy adásnyi Vacsoracsatá-ért az RTL-en, évekkel korábban.

Tévés sztorija van? Látott valami furcsát, érdekeset? Mit kérdezne a tévécsatornáktól? Írja meg nekünk!