2011: tévésorozatok legvonzóbb női

Elisha Cuthbert
Vágólapra másolva!
Bájos hercegnő, Playboy-nyuszi, Charlie angyalait alakító színésznők, a 24 szőkesége vagy a Narancsvidék szépsége - szerintünk többek között ők voltak a legjobb nők a 2011-es év televíziós kínálatában. Tízes listánk természetesen szubjektív, de mindenképp csak olyan színésznőket vonultat fel, akik az idén bukkantak fel a képernyőn, vagy ebben az évben kezdtek új projektbe.
Vágólapra másolva!

Zooey Deschanel

Az énekesnőként is ismert színésznő a Spangli pár epizódos vendégszerepe után az idén indított saját sorozatot: a New Girl-ben egy szakításon frissen túlesett lányt játszik, aki három férfival bérel közös lakást. Első filmje az 1999-es Dilidoki volt, később komolyabb szerepeket alakított a Galaxis útikalauz stopposoknak, Az igenember és az 500 nap nyár című filmekben. Több billentyűs és ütőhangszeren, valamint bendzsón és ukulelén játszik, bemutatkozó lemeze 2008-ban jelent meg.

----------------------------

Summer Glau

2011-ben újabb sci-fi produkcióval - vagy legalábbis a műfajhoz közel álló, szuperhősöket felvonultató sorozattal, a The Cape-pel - jelentkezett Summer Glau, aki a Firefly-ból, a 4400-ból, valamint A terminátor: Sarah Connor krónikái-ból is ismerős lehet a magyar nézőknek. Az FHM szexi százas listáján a harminchetediknek sorolt színésznő játszott Az egység több epizódjában is, vendégszereplőként pedig olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Döglött akták, a Helyszínelők vagy a Chuck.

----------------------------

Elisha Cuthbert

A 24-ben Jack Bauer lányát, Kimet játszott Elisha Cuthbert az idén egy vígjátéksorozatban, a Happy Endings-ben kapott szerepet: a történet középpontjában egy menyasszony és egy vőlegény áll, akik éppen az oltár előtt szakítanak egymással. A színésznő tavaly a The Forgotten című nyomozós szériában is feltűnt, korábban pedig olyan produkciókban vendégszerepelt, mint a Largo Winch vagy a Family Guy - utóbbihoz természetesen csak a hangját kölcsönözte.

----------------------------

Rachel Bilson

A Narancsvidék Summerje, Rachel Bilson is új tévés projektbe kezdett az idén: a Hart of Dixie-ben egy New York-i lányt alakít, aki frissen végzett az orvosin, de ahelyett, hogy a metropoliszban maradna, egy kisvárosi praxisba társul be. A színésznő korábban feltűnt a Chuck-ban és az Így jártam anyátokkal-ban is, valamint a női főszerepet játszotta a Hipervándor-ban. Rendre szépen szerepel a legszexisebb nőket tömörítő listákon, a Maximnál 2005-ben például a hatodik lett.

----------------------------

Amber Heard

A The Playboy Club a 2011/2012-es tévés évad első elkaszált sorozata volt - csupán három epizódig jutott -, de így is akadtak benne hölgyek, akik bizonyára felkeltették a férfinézők figyelmét. Amber Heard a Maureen nevű Playboy-nyuszit játszotta, korábban olyan sorozatok egy-egy epizódjában tűnt fel, mint a Kaliforgia vagy a Gyilkos elmék. Az Informátorok című Bret Easton Ellis-adaptációban a bájaiból is sokat mutatott, legújabban pedig Johnny Depp oldalán látható a Rumnapló-ban.

----------------------------

Minka Kelly

Az itthon az AXN-en látott Charlie angyalai sem szerepelt túl jól a nézők körében (négy epizód után elkaszálták), de a sorozatban látott hölgyek bizonyára sokak emlékezetében megragadtak. Annie Ilonzeh és Rachael Taylor mellett Minka Kelly játszott itt, akit korábban már komolyabb tévés szerepben láthatott a közönség a Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci, illetve a Vásott szülők című szériákban is. A színésznő egyébként viszonylag új a pályán, 2004 óta filmezik.

----------------------------

Margot Robbie

Az előbbi két sorozathoz hasonlóan a Pan Am (amely a hatvanas évek vezető amerikai légitársasága és alkalmazottjai mindennapjait mutatja be) is több csinos nőt vonultat fel. Christina Ricci, Karine Vanasse és Kelli Garner mellett talán Margot Robbie vonzhatja a legtöbb rajongót: a színésznő a Pan Am előtt csak az ausztrál Szomszédok-ban, vagyis a Neighbours-ban alakított komolyabb szerepet, az I.C.U. című thrilleren viszont associate producerként is dolgozott.

----------------------------

Emilia Clarke

A huszonnégy éves Emilia Clarke - az [origo]-nak adott interjúja szerint - még csak mostanában tapasztalja nőiességét, a színjátszás iránt viszont már körülbelül hároméves kora óta érdeklődik, miután édesapja színházakban dolgozik hangosítóként. Több színdarab után 2009-ben megkapta első tévés szerepét a Doctors című sorozat egyik epizódjában, majd egy sci-fi tévéfilmben is játszott. Első komolyabb munkája a Trónok harca, ahol Daenerys Targaryen szerepét bízták rá.

----------------------------

Holland Roden

Michael J. Fox 1985-ös mozifilmje, Az ifjú farkasember nyomán az idén a Music Television indított sorozatot Teen Wolf címmel, ebben tűnt fel a vörös hajú, texasi szépség, Holland Roden. A színésznőnek ez az első komolyabb tévés munkája, vendégszerepekben azonban már 2007-től láthatta a közönség, nem is akármilyen szériákban: játszott a Helyszínelők-ben, a Lost-ban, a Döglött akták-ban, a Spangli-ban, a Balfékek-ben, a Gyilkos elmék-ben és Az esemény-ben is.

----------------------------

Meghan Markle

Holland Rodenhez hasonlóan Meghan Markle-t is számos, itthon is ismert sorozatban láthatta már a közönség: a New York-i helyszínelők-ben, a Miami helyszínelők-ben, a 90210-ben, az új Knight Rider-ben, a Nyomtalanul-ban és A rejtély-ben mind feltűnt egy-két epizód erejéig. 2011-ben a Suits című ügyvédes szériában kapott komolyabb szerepet: itt egy ügyvédsegédet játszik, aki csak a miatt nem emelkedett még magasabb pozícióba, mert fél a nyilvános szerepléstől.