"Irritált Attila túlzott magabiztossága" - összegez Melinda, a VV5 kiesője

Vágólapra másolva!
A Való Világ 5 egy csavart is vitt a szokásos menetrendbe: a produkció a reality harmadik hetében kirakott két játékost, és bevitt két újat helyettük. A lányok közül Melinda esett ki, aki szerint taktikája csődöt mondott, és mire új támogatókra lelt volna, már ki is szavazták a nézők. Az "ötöst" erősnek, Attilát roppant idegesítőnek tartja, de bárkivel összefut később a kinti életben.
Vágólapra másolva!

"Nem ért váratlanul, hogy kiestem, nem roppantam össze, amikor a nevemet mondták, mert játéknak fogtam fel az egészet. Ha nagyon bánt a dolog, akkor sem lehetett volna rajtam észrevenni. A kiesés pedig várható volt, mert a taktikám, amivel bementem, nem működött: Kinga és Attila közé akartam befészkelődni, szét akartam robbantani az ötöst, amely elég összetartó" - mesélte Melinda az [origo] kérdésére. Hiába próbált új taktikát, nem volt ideje végigvinni, a nézők nem látták a szándékait, így a lányok közül ő kapta a legkevesebb szavazatot.

"Péter, Cristofel és Vera maradt a támaszom. Amikor bementem, azt hittem, jóban leszek Attilával, de hat óra után rájöttem, hogy nem bírom elviselni, irritál a túlzott magabiztossága, hogy bolhából mindig elefántot csinál. Nem bírtam a játszmáit, a szemétkedéseit, így pedig, ha benn maradok, előbb-utóbb párbajon csaptunk volna össze. Ha nem vele, akkor Kingával, mert ő Attila támasza" - elemezte a benti viszonyokat. Klausztrofóbiája nem volt, a falak, kamerák nem zavarták, kéthetes nyaralásnak fogta fel az egészet.

Péter, Cristofel és Vera lesz, akivel akár egy év múlva is szívesen leül egy kávéra. "De harag nincs bennem, Attilára sem vagyok mérges, mert mindenki úgy játszik, ahogy tud. Seherezádé például nincs is benne az ötösben, szinte óránkét változtatja a véleményét. Fecó kifejezetten érzelmes alkat, érzelmi alapon dönt majd, ha kiválasztás lesz. Dya könnyen kieshet, mert nem nélkülözhetetlen karakter, Csaba pedig nem túl erős játékos, ő sincs biztonságban. Péternek drukkolok, hogy nyerje meg a fődíjat, de könnyen lehet, hogy Cristofel lesz a befutó, mert Péterrel szemben, aki hidegebb, ridegebb, utóbbiban sok az érzelem, és az kell ide, szeretik a nézők" - mondta el véleményét a volt lakótársakról.