Mikrofonállványt hajigált a dühödt Guns-rajongó az X-Faktorban

Vágólapra másolva!
Túl van harmadik casting-adásán az RTL Klub tehetségkutatója: volt, ki az AC/DC-énekes Brian Johnsont próbálta utánozni, más Guns N' Roses-dalba bukott bele, egy lány pedig azt hitte, hogy Geszti helyett Gesztesi Károly ül az asztal mögött.
Vágólapra másolva!

Lement az X-Faktor második szériájának soron következő casting-adása, a nézőknek már csak egy ilyet kell végigülniük, utána jön a "tábor"-etap, egy hétvégén két adással, százötven továbbjutóval.

A harmadik - természetesen rendezői koncepció alapján megvágott - adásban úgy tűnhetett, hogy Malek Miklós a zsűri szigorú embere, aki háromszor is nemet mondott olyan előadásra, amelyet a társai vígan továbbengedtek, miközben az RTL a megszokott módon adagolta a magamutogató, hangi adottságok tekintetében reménytelennek tűnő figurákat és a jobb produkciókat.

Sokan nem is tagadták idoljaikat: volt, aki Brian Johnsont próbálta koppintani, kevés sikerrel, más viszont Axl Rose-t bálványozta, és mivel a zsűri nem engedte tovább a Sweet Child O' Mine-t, a fiú dühödten hozzávágta a mikrofonállványt egy hangfalhoz, jelezve, hogy a rock'n'roll életérzés megfelelően képzett hang nélkül is meglehet valakiben. Sápadtan sopánkodó családja morgolódása ("már megint a refrén előtt állították le!") azt jelezte, hogy volt már ilyesféle kudarca az előadónak.

rtl

Az X-Faktor casting-adással folytatódik, a "tábor" utáni hétvégén pedig a "mentorok háza"-szakasz jön, ahol Nagy Feróék hat-hat énekes vagy csapat közül választanak hármat-hármat, így alakul ki a tizenkettes mezőny, fiúkkal, lányokkal, huszonöt év fölöttiekkel és csapatokkal.