Kárász Zénó: Hamar elfelejtették, ki voltam a Família Kft-ben

Vágólapra másolva!
Kárász Zénó a Família Kft Szép Ádámjaként lett országosan ismert, olyan időszakban, amikor még nem indultak el a kereskedelmi tévék, és ugyanazt a négy-öt sorozatot nézte mindenki az MTV-n. A színész szeptemberben a Jóban Rosszban szappanoperában bukkant fel, karaktere októberben hosszabb ideig lesz képernyőn. Nem zavarja, hogy gonosz alakot kell megformálnia, neki minden szerep elfogadható.
Vágólapra másolva!

Kárász Zénó színházi szerepei mellett játszott a Família Kft-ben 1991-1994 közt, szerepelt a Privát kopó-ban (1993), a Limonádé tévés komédiában és a Tűzvonalban című krimiben is. Szeptember 5-én feltűnt már a Tv2-n, a Jóban Rosszban szappanoperában, hosszabban pedig októberben lesz a képernyőn.

Az [origo] kérdésére elmesélte, hogy nem vett részt castingon. "Kaptam egy telefont, nem is tudtam, milyen szerepre hívnak. Ott mondták, hogy negatív figurát kapok. Volt kedvem hozzá, nem zavart, hogy rosszfiút kell hoznom: ez a szakmám, színész vagyok, amilyen szerepet kapok, eljátszom. Eddig hat-nyolc napot forgattam a stábbal, a folytatás pedig nem tőlem függ, elvileg lehetséges" - mondta a színész, aki a Jóban Rosszban-t felveszi, úgy nézi meg utólag, ugyanis az adás időpontjában általában színházban játszik.

tv2

Korábban mindenki Szép Ádámként ismerte a Família Kft-ből, az első magyar szituációs komédiából, de szerinte a karaktert könnyű volt levetkőzni. "Nem volt nehéz kilépni belőle, mert utána tíz évig nem volt tévésorozat, amelyben szerepeltem volna. Az is csak egy szerep volt, amelyet megcsinál egy színész, mintha színházban lenne. Én amúgy nem válogatok, nem volt még olyan, amit ne vállaltam volna."

tv2

A Família Kft után a kecskeméti Katona József színház, a Vidám Színpad, a szegedi Nemzeti Színház következett. "Főleg színpadon volt munkám a Família után. Amúgy hatalmas tévhit, hogy a tévéből ismert karaktereket keresnék a színházban: aki a Szomszédok-ban játszott, ugyanúgy volt közben és utána a színházban, mint mi. Ha felmegy a függöny, nem Ádámot keresik, elfelejtik, milyen szerepben láttak addig. Budapesten hamar elfeledték, milyen gyerek voltam a sorozatban, vidéken inkább emlékeztek rá, de az is gyorsan lecsengett. Azt nézik, ami ma van" - tűnődött.

tv2

Most a szegedi Nemzeti Színházban van munkája: "Én szentesi vagyok, nekünk egy darabig Szeged volt eleinte a nagyváros. Jó ideje már Budapesten élek, így az lett a nagyváros az életemben. Ebben az idényben három darabban játszom. Ingázom, van olyan, hogy lenn alszom, de ha dolgom van, visszajövök. Mivel sok próba van, előadás, benzinre persze elmegy a gázsi egy része, de négy-öt pesti kollégával szoktunk jönni-menni, így a költségek is megoszlanak."

A színész, akinek van egy két és fél és egy tizenhárom éves kisfia, a tíz hónapos börtönbüntetésre ítélt Stohl Andrással is jóban volt, együtt forgattak a Tűzvonalban című krimiben, amely az MTV-n és a Duna tévén futott. "Sajnálom, ami vele történt, én nagyon szeretem őt, mint kollégát és mint embert" - kommentálta az eseményeket.