Érkezik az HBO-ra Kate Winslet 21 Emmy-díjra jelölt minisorozata

Vágólapra másolva!
Szeptember 5-én indul az HBO-n az idén a legtöbb Emmy-jelölést begyűjtött Mildred Pierce, melynek címszerepét a tévében ritkán látott Kate Winslet játssza. 
Vágólapra másolva!

Az HBO szeptember 5-én hétfőn, dupla résszel indítja saját gyártású produkcióját, a Mildred Pierce-t, amelyet 21 Emmy-díjra jelöltek az idén. A postás mindig kétszer csenget írója, James M. Cain klasszikus regényéből készült minisorozat egy középosztálybeli, egyedülálló anyát mutat be, aki a világgazdasági válság idején próbálja rendbe hozni a maga és családja életét: először pincérnői állást vállal, majd megpróbál saját éttermet nyitni.

Forrás: HBO

Az 1941-es regényből 1945-ben már született egy filmváltozat: a címszerepet akkor Joan Crawford játszotta, akinek az alakítás Oscar-díjat is hozott. A főszerepet az ötrészes sorozatváltozatban A felolvasó-ért Oscar-díjjal jutalmazott (és a díjra még ötször jelölt) Kate Winslet játssza, de többek között Guy Pearce és Evan Rachel Wood is feltűnik a történetben. A szériát Todd Haynes rendezte, aki a négyszeres Oscar-jelölt Távol a mennyországtól mellett olyan filmeket készített korábban, mint az I'm Not There - Bob Dylan életei vagy a Bálványrock - Velvet Goldmine.