Erős júniust zárt a Cool tévé

Vágólapra másolva!
Júniusban - a nagy kereskedelmi csatornák után - harmadik lett az ötven alatti felnőtt nézők körében a Cool tévé, ezzel vezeti a kábeltévék közti nézettségi versenyt.
Vágólapra másolva!

A Cool tévé nemcsak a kereskedelmileg legfontosabb főműsoridőben, este hét és tizenegy között, hanem - indulása óta először - az egész napot tekintve is harmadik lett az országos televíziós csatornák közt.

A 18-49-es célcsoportot vizsgálva kiderül, hogy januárban még 3,4 százalékon volt a Cool, ezt javította fel júniusra 4,5 százalékra. Az ötven alatti felnőtteknél az elmúlt hónapban - az egész napot és a főműsoridőt nézve - egytized százalékponttal verte a Viasat3-at.

Az egész napot nézve az első nyári hónapban a Cool után a Viasat3 következik a sorban (4,4%), utána a Film+ (4,2%) majd az MTV (3,4%), amely az ötven alatti felnőtteknél ugyan nem túl népszerű, de ennek a dupláját hozza teljes lakosságban.