Már látható az új boszorkányos sorozat előzetese

Vágólapra másolva!
A Vámpírnaplók-hoz hasonló sorozat indul a CW TV műsorán The Secret Circle címen: a történet ezúttal boszorkányok körül forog. A korábban bejelentett szériához ezúttal előzetes is van.
Vágólapra másolva!

A sorozatnézők és képregény-rajongók legnagyobb éves eseményén, a Comic Con nevű rendezvényen már előzetest is láthattak a megjelentek Kevin Williamson újabb szériájából, a misztikus témákat boncolgató The Secret Circle-ből. Williamson, aki az itthon is vetített Vámpírnaplók-at is képernyőre vitte, elmondta, hogy bár a két sorozat hasonló, mégis sokban különbözik a két történet. "Két teljesen különböző világot mutatunk be a két sorozatban. A The Secret Circle-ben a sztoriban boszorkányok vannak a középpontban, de semmiképp sem kötődik a széria a Vámpírnaplók-ból ismert boszorkányhoz, Bonnie-hoz. Aki szereti a Vámpírnaplók-at, ezt a sorozatot is imádni fogja" - közölte.

A történet alapjául L. J. Smith írása szolgál, akinek nevéhez a Vámpírnaplók alapjául szolgáló könyvek köthetők. Az amerikai nézők szeptember 15-én láthatják először a műsort a CW TV-n.