A kiesés szélére sodródott SP és Iszak Eszter A nagy duettben

Vágólapra másolva!
A Tv2 zenés show-jában megmenekült a kieséstől Iszak Eszter és SP, kiesett Tóth Vera és Rákóczi Feri, Hajdú Péter pedig a hátán pörgött: Liptai Claudia szerint ez a látvány sok tévézőt sokkolhatott.
Vágólapra másolva!

A nagy duett május 6-ai adásában Tóth Vera és Rákóczi Feri kezdtek, a zsűri lepontozta az I Feel Good előadását. Másodiknak Árpa Attila és Falusi Mariann érkeztek a színpadra a New York, New York-kal, majd Bereczki Zoltán és Peller Mariann voltak soron az Edda Gyere őrült című dalával. Caramel és Trokán Nóra a maximális pontszámot kapták a zsűritől, Hajdú Péter pedig még a hátán is pörgött a bennmaradásért. Az előadások után a nézőknél Árpáék vezettek Zoltán Erikáék előtt.

Fotó: Mudra László [origo]
Kattintson további fotókért!



Az utolsó szegmensben Kasza Tibor zsűritag Hajdút cikizte finoman, majd közölte, hogy "baromi nehéz különbségeket találni", Balázs Klári az összeszokottságról beszélt, ami szerinte - micsoda felismerés! - előny a duettek esetében. Dobrády Ákos szigort emlegetett, majd azzal vigasztalta a leendő kiesőt, hogy ez csak egy játék. A szavazást 23.16-kor lezárták, megmenekült Iszak Eszter és SP, kiesett Tóth Vera és Rákóczi Feri.

Fotó: Mudra László [origo]
Kattintson további fotókért!