2007 után Havas újra műsort vezetett a Tv2-n

Vágólapra másolva!
A Frizbi Hajdú Péterrel című műsort vette át egy időre, hogy a producer feleségét faggassa meztelenképeiről.
Vágólapra másolva!

Havas Henrik 2007-es, a Tv2-től történt kirúgása óta felbukkant már egy-két műsorban, de meghívott vendég volt (például a Frizbi-ben 2010 novemberében), véleményét kérték ki bizonyos témákban, de műsort még nem vezetett. A Frizbi Hajdú Péterrel című talkshow február 27-i adásában viszont ő faggatta Sarka Katát a bulvárlapokba került meztelenképeiről.

A műsor hagyományos ellenfele az RTL-en futó Heti hetes, amely az AGB mérései szerint a kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 49 évesek közt 25 százalékos közönségaránnyal ment vasárnap este. A Havas Henrikkel felálló Frizbi később kezdődött, 20,4 százalékot ért el, de az adás során a közönségarány növekedett.