Csillag születik: nem cigizhetnek az idős funkymamák

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub tehetségkutatójában a legidősebb átlagéletkorral rendelkező formáció alighanem a Funky Mamák lesz: az asszonyok - akiknek dohányozniuk nem szabad a próbák után, mert példát akarnak mutatni - magukra maradtak, mert a három nyugdíjas férfiember, aki eleinte velük próbált, nem bírta a tempót.
Vágólapra másolva!

Az áprilisban induló Csillag születik-ben alighanem a Funky Mamák című csoport táncosai a legidősebbek: a táncos produkciókat hatvan fölötti asszonyok adják elő, a legidősebb hetvenhárom éves. Az életvidám nyugdíjasok semmit nem bíztak a véletlenre, ugyanis a zsűrit sütivel kényeztették már az öltözőben.

Forrás: RTL sajtóklub, Bársony Bence

"Mindannyian a sarkadi nyugdíjas egyesület tagjai. Én korábban aerobicot tanítottam, a mamák pedig nagyon akartak modern táncot tanulni. Felkészültünk, hiphopot, funkyt táncolunk: eleinte pokoli nehéz volt, de belejöttek" - mesélte Ráczné Babi az [origo]-nak. "Volt, akinek a nyaka, másnak a lába, a dereka fájt, huszonháromból végül tízen maradtak. Igazából elég nehéz volt a munka, mert a vizuális memória hanyatlik hetvenéves kor felé. Három fiú is volt az elején, azt hiszem, Pista bácsi hetvenkettő volt már -, de nem bírták a tempót, nem bírták megjegyezni a lépéseket. Mert kifejezetten modern, vagány dolog lesz, amit előadunk, persze nem olyan gyorsan, mint a tinik."

Forrás: RTL sajtóklub, Bársony Bence

A csapat edzője látta meg a hirdetést, ő mondta az asszonyságoknak, hogy ebben a korban ezt a táncot megtanulni nagy dolog, de meg lehetne próbálni. Egyöntetűen mindenki benne volt, jó bulinak fogják fel, példát akarnak mutatni: azért, mert valaki öregszik, nem muszáj otthon ülnie. "Heti két órát táncolunk, lefoglaljuk magunkat. Vannak meghívások óvodába, jótékonysági buliba. Nagyon szeretnek bennünket, a fiataloknál többször óriási sikerünk volt" - mesélte Ráczné, aki még arra is figyelt, hogy a két dohányost keményen fogja: nem engedte cigarettázni őket sem a gyakorlások előtt, sem utána.