"Nekem a pápa is gyanús" - szereplőket válogatott a Tv2

Aki vetélkedőre jelentkezik, és inkább a helyes válasz foglalkoztatja, nem pedig az, hogy eladja magát, és meggyőzze mágikus személyiségéről a zsűrit, az eleve elveszett, nem is indulhat a pénznyereményért. Azoknak a pároknak sincs esélye, amelyek halkan motyognak, reszketve dermednek az asztalra vagy idegesítően flegmák - a lexikális tudás pedig egy castingon abszolút másodlagos. A nagyi-unoka páros nyerő lehet, a két férfibarát már kevésbé.

Aki ma Magyarországon tévés kvízbe jelentkezik, jobban teszi, ha izgalmas párt keres maga mellé, ugyanis az elmúlt idők vetélkedői (A széf, A 40 milliós játszma) már nem favorizálták a szólóban próbálkozókat, annál inkább a párosokat. Ennek legfőbb oka, hogy két, egy csapatban küzdő játékos közt mindig van valamiféle interakció, sokkal látványosabb a váratlan öröm és a csalódás, döbbenet kifejeződése, ha mellettünk áll egy barátunk vagy közeli rokonunk: mindenki sokkal jobban ellazul, és nagyobb biztonságban érzi magát, ha nem egyedül kell kiállni a kamerák, a nézők, statiszták és a műsorvezető elé.

A kijövő emóciók párban összehasonlíthatatlanul erősebbek: egy magányos játékos a jó válasz után fapofával, elégedetten nyugtázza, hogy mehet még egy kört, de ha ott a férje, felesége, akkor a helyes válasz után talán sikít is egyet, megöleli a partnert, majd vigyorogva tesz két tánclépést. A kamerának persze az utóbbi tetszik jobban, a képernyőn is az mutat jól, ha az érzelmeket nem rejtegeti, hanem épp kiadja magából a milliós nyereményre hajtó versenyző.

A 40 milliós játszma játékosválogatásán több tucat páros fordult meg az elmúlt hetekben, abban bízva, hogy kipróbálhatja magát párjával a Tv2 vetélkedőjén. Sokan azt a hibát követték el az [origo] által is látott válogatáson, hogy miközben óvatos derűlátással, bizakodva tologatták az asztalon a válaszok közt a milliókat szimbolizáló gyufaskatulyákat, kizárólag a kérdésre és a felkínált opciókra koncentráltak (némán vagy halkan dünnyögve), azaz a Duna-szigetek földrajzi elhelyezkedése, Mona Lisa felidézése vagy az Árpád-ház uralkodóinak sorrendbe tétele fontosabb volt, mint az, hogy meggyőzzék a casting-zsűrit, hogy őket mindenképp beválassza a műsorba.

"Nekem a pápa is gyanús..." - suttogta egy erősen megzavarodott női játékosjelölt, amikor időrendbe kellett tennie pár eseményt a hetvenes évekből (olyanokat, mint II. János Pál megválasztása, az argentin futballvébé vagy az AC/DC megalakulása), de a beszóláson kevesen nevettek: a várakozók inkább feszülten figyeltek, nehogy ugyanazon hibák miatt essenek ki. A próbálkozók közül az USA alelnöke, Joe Biden nevét jóformán senki nem tudta, és bőven voltak már olyanok, akiknek Lady Di már csak történelem, egy letűnt kor romantikus hősnője. A húsz körüli fiatalok közt nemhogy akadt olyan, aki nem látta a Csillagok háborúja-filmeket, de ezt nem is szégyellte, miközben azon elmélkedett, vajon összeházasodott-e Luke és Leia (ikrek voltak) - de úgy, hogy fogalma nem volt arról, kik ezek az mozitörténeti ikonok.

Ha ilyesmit csinálunk a castingon, bekerülünk

A válogatás alatt kiderült, hogy a szerethető karaktereket kedveli a stáb (és reményeik szerint a tévéző), az olyat, akivel tud azonosulni, tehát lehet valaki nagydumás, elsöprő szöveggel bíró ripacs, ha nagyon idegesítő, akkor nem mehet adásba, mert könnyen lelőfordulhat, hogy a tudálékos, tenyérbe mászó karakter elkapcsolásra ingerli a nézőt. A párosoknál nem nagyon nyerő a férfibarát, ugyanis két harmincas-negyvenes férfi nem tud annyira örülni a haver jó válaszának vagy a saját sikerének - illetve tud, de nem meri kimutatni. Az öreg párost sem favorizálják a kereskedelmi tévék, de nem elsősorban azért, mert a nézők számára öregítené a csatornát: az idős párnál nemigen van meg az a dinamika, amely egy fiatalabb anya és lánya, apa és fia közt sokkal inkább jelentkezik.

Merjünk örülni, ha nyerünk

Középkorú asszonyok próbálkoznak közben párban, halkan motyognak, kétségbeesett arccal tologatják a gyufásdobozt: tökéletesen átlagosan teszik ezt, félő, hogy a néző nem is nekik drukkolna, hanem inkább annak, hogy gyorsan és fájdalommentesen érjen véget szenvedésük. Ők "OK" helyett "OFF"-ot kapnak a nevük mellé a stábtól, nem lesznek adásban.

A fiatalabb, szellemesebb próbálkozókat favorizálja inkább a casting-stáb, csatornimázsnak is megfelelnek, ráadásul pár spontán beszólás enyhít a feszültségen is. A válogató tévések szerint a nagymama-unoka páros is lehet nyerő, van erős kontraszt: nem mindegy viszont, hogy ki mennyire domináns. Az nem feltétlenül baj, ha valaki lényegesen okoskodóbb, határozottabb a másiknál, de gond, ha teljesen elnyomja és uralkodik rajta. Az optimális párosban mindkét fél magabiztos, pergőnyelvű, olaszos lendülettel és gátlástalansággal veti magát a játékba (nézzünk csak bele egy RAI-csatornán futó harsány, színes vetélkedőbe!). Ha pedig a pár lapít, de egy fazon nagyon jó, akkor félrevonják, és megkérik, hogy jöjjön el mással a castingra, hozza el picit érdekesebb öccsét vagy nagyapját - volt már ilyenre is példa.

A 40 milliós játszma castingján azok jártak jól, akik nem ösztönből cselekedtek, hanem gondolkodtak: nem az számított, hogy Michelangelo művészetében mennyire voltak tisztában, hanem az, hogy szórakoztató, szerethető duót formáltak-e a pulpitus mögött, hogy átjött-e valamennyire, háromválasznyi idő, legfeljebb négy-öt perc alatt, hogy mennyire színes egyéniségek, megkülönböztethető karakterek. A több rostán átjutó, a felvételek miatt két-három nap szabadságot is kivevő párosok pedig hamarosan feltűnnek a Tv2-n, látjuk őket - ugyanis a csatorna visszahozza februárban a kvízt.