Újabb szereplő esett ki a Való Világból

Vágólapra másolva!
A nézői szavazatok 54 százalékával Olivér maradhat az RTL Klub valóságshow-jában.
Vágólapra másolva!

Január 2-án a második párbajra került sor a Való Világ 4-ben: a lakók Olivérre tették a legtöbb jelet, ő pár nappal később Kristófot hívta ki.

Forrás: RTL Klub

Az adás során az RTL Klub sziluetteket mutatott, eleinte 57, majd 55 százalékkal vezetett az egyik figura, a végén pedig kiderült, hogy a nézői voksok 54 százalékával a realityben inkább használható, balhésabb Olivér maradhat a valóságshow-ban. Csendesebb, visszahúzódóbb ellenfele javított valamelyest az élő adás során, de ez nem volt elég a fordításhoz. A műsorban szerepel a felesége is, aki korábban többször közölte, hogy kiszáll a játékból, elhagyja a villát, ha a férje kiesik - ám ez szerződésszegés lenne részéről, alighanem kötbért kellene fizetnie. A lakók közül heten Olivért várták vissza.

Forrás: RTL Klub

A VV4 következő kiválasztása január 5-én, szerdán lesz. Előbbi képen a házaspár, utóbbin a párbaj győztese látható.