Paris Hilton komolyabb arcát is megmutatná

Vágólapra másolva!
Paris Hilton ezúttal komolyabb arcát kívánja megmutatni a tévénézőknek: az Oxygen csatornával állt össze.
Vágólapra másolva!

Paris Hilton újabb valóságshow-t indít annak reményében, hogy megváltoztathassa a róla kialakult képet: a főképp botrányairól ismert Hilton szállodalánc-örökös, akit a hazai nézők a magyar MTV-n futó Öribari kerestetik című műsorból is ismerhetnek, azt akarja elérni, hogy maga mögött hagyja a róla kialakult, nem túl pozitív imázst és megmutathassa sokkal komolyabb arcát is.

A projekt szóvivője így nyilatkozott az Entertainment Reporternek: "Ez abszolút nem olyan lesz, mint a The Simple Life (nálunk Hilton a farmon! címen futott), ahol saját bugyutább énjét alakította. A műsorban bepillanthatunk Paris életébe, ami olykor rejtegethet izgalmakat."

A műsort az amerikai Oxygen csatorna fogja vetíteni, a forgatást pedig valószínűleg akkor kezdik el, mikor Hilton megkezdi a kétszáz órás közmunka elvégzését, amit nemrég rótt ki rá egy amerikai bíróság, droghasználat miatt.