Az Év Hangja után megvan az Év Divatkreátora is

Vágólapra másolva!
A Megasztár után az azt támogató Tv2-es műsor, a tehetséges divattervezőket kereső Divatkreátor is véget ér. 
Vágólapra másolva!

A Megasztár-ral együtt véget ér a Divatkreátor is, bár ennek korántsem kerített akkora feneket a Tv2: a műsor utolsó adását december 23-án láthatják a nézők, de a csatorna honlapjára már 21-én felkerült a videó, amelyből kiderül, hogy ki nyerte a versenyt.

Az Év Divatkreátora e szerint Sármán Nóra lett, aki a zsűri - Andó Ildikó vezető stylist és Illés Gabriella, a Megasztár producere - indoklása szerint végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ezért nyerhetett.