Keresztes Ildikó: Azokat sajnálom, akik nem tudnak meghatódni

Vágólapra másolva!
Az X-Faktor mentora igazi rock and roll-csajnak tartja magát, de azt mondja magáról, hogy keménysége mögött érzelmes alkat rejtőzik, és ezért is pityergett gyakran a műsor alatt. Nagyon megszerette három versenyzőjét, sokkal közelebb került hozzájuk, mintha csak zsűrizett volna: nem is szándékozik elengedni a kezüket, közös munkákon is töpreng. Tavaszig tele a naptára, de azért beiktat egy kisebb pihenőt.
Vágólapra másolva!

Keresztes Ildikó az X-Faktor-ban a huszonöt év alatti fiúkat, Király L. Norbit, Vastag Tamást és Takács Nikolast kapta, és mentorként ő volt a legsikeresebb, mivel neki volt legtovább versenyben három pártfogoltja - még akkor is két versenyzője volt, amikor Malek Miklós már hetek óta napi munka nélkül unatkozott, mert a csapatok korán kiestek. "Nem tudtuk az elején, kiket kapunk, de volt bennem egy vágy, hogy jó lenne a srácokkal dolgozni. Én nem hangszeres zenész vagyok, így a csapatokkal nem tudtam volna mit kezdeni. Elég 'rock and roll-csaj' vagyok, világéletemben férfi munkatársaim, zenésztársaim voltak, jól megértetem magam velük, a mai lányokkal pedig talán nehezebb lett volna kommunikálni. Ha én választhattam volna, vagy a 25 év fölöttieket, vagy a fiatal srácokat kértem volna" - mondta az [origo] kérdésére, hozzátéve, hogy a kolleganőkkel is jól kijön a színházban.

Szerinte Nagy Feró talán nagyobb hatással tudott lenni a 25 fölöttiekre, így jó volt csatorna döntése. Keresztes Ildikó szerint nem véletlen, hogy Geszti Péter a lányokat kapta, ő pedig a fiúkat, mert a férfi-nő munkakapcsolat jól működik a zenészvilágban. Úgy látja, megtalálta az összhangot a mentoráltakkal, de ezért dolgozni kellett.

A show több etapból állt, a végét tartotta érzelmileg legdurvábbnak. "Visszagondolva, most tudok reális válaszokat adni arra, mely szakasz milyen volt. Az eleje egy nagy massza, akkor nincs még nagy tét, onnan könnyű kitűnni. Egyik percben sírsz, másik percben szakadsz a röhögéstől, változatos. A 'mentorok háza' szakaszban 24-től 12-re csökken a versenyzők száma, ott már dönteni kell. A versenyzőket akkor még nem ismered igazán, addig nem volt nagyon mód beszélgetni. Csak egy anyagnak tekinted őket, úgymond, egy tömbnek, amiből szobrot lehet csinálni. Egy éneklés, egy előadás alapján kell választani azon a napon: a megérzés és szakmaiság dönt" - magyarázta.

Akkor Ádok Zolit kapta maga mellé, hátha segít a választásban (ekkor kellett minden mentornak hat produkcióból hármat elengedni), de a kiválasztásban nem befolyásolta az Eurovíziós Dalfesztiválon is kipróbált énekes. "Én döntöttem, mert nekem kellett dolgozni velük később. A tévedés lehetősége is benne volt, de nem tévedtem: három olyan embert ismertem meg, akikre nagyon büszke vagyok. Énekesnő vagyok, aki az érzéseiből táplálkozik, és talán azzal értem el a legtöbbet, hogy lelkileg próbáltam közel kerülni hozzájuk. Persze azt a burkot nyitják meg legnehezebben, de nekem sikerült, meg tudtam nyitni őket. A művészet erről szól" - vélte.

Keresztes a műsorokban anyatigrisként védelmezte mentoráltjait, a kritikákkal szemben energikusan védte őket, elfogultan támogatta őket mindenben: "Nem tudom meghazudtolni magam, én ilyen vagyok. A férjem szerint ez áldás és átok is. Nehéz, mert belehalsz közben. Én vasárnap este is belehaltam a döntésbe, abba, hogy nem Nikolas nyert - miközben többet nyertünk, mint veszítettünk. Most kezd összerakódni bennem a műsor, olyan, mint egy sokdarabos puzzle. Szeretném remélni, hogy az én munkám eredménye is, hogy sokáig eljutottak a fiaim. Takács Nikolas teljesítményére vagyok a legbüszkébb: Geszti fogalmazta meg jól, hogy ő a nehezebb utat választotta, nem alkudott meg, a dalválasztásban és minden másban lemondott a könnyű útról. Én ezért felnézek rá."

Forrás: [origo]

A mentorok

A Megasztár zsűrijében volt feszültség Mester Tamás és Friderikusz közt, Keresztes Ildikó szerint viszont az X-Faktor mentorai nem kaptak össze. Örült annak, hogy velük dolgozhatott, és találónak tartja Geszti hasonlatát, miszerint olyanok voltak, mint a Mézga család. Szerinte nem véletlenül választottak ilyen karaktereket az RTL Klub részéről, figyelembe vették, hogy tévés show-műsorról van szó. Bár szakmai döntéseket is kellett hozni, szerinte unalmasabb lett volna, ha mereven maguk elő néző, csak szakmai véleményeket morgó, öreg zenészek ültek volna az asztal mögött.

Keresztes Ildikó jóformán minden élő adásban elsírta magát, ennek okára is rákérdeztünk. "Azt gondolom, hogy az előadó-művészet azért jött létre, hogy hasson. Ha nem hat, akkor azt jelenti, hogy nem jó. Engem nagyon le tud nyűgözni a tehetség, én várom a legjobban a katarzist, és közben szó nincs rivalizálásról, nem vetélytársat látok más énekesnőben. Ha színházba megyek, akkor azért teszem, hogy beleszeressek a főhősbe, hogy bőgjem el magam. Inkább azokat sajnálom, akik nem tudnak meghatódni ilyen tehetségek előadása hallatán. Ha sima zsűritag vagyok, akkor könnyebb a helyzet, mert nem kötődöm senkihez. Mentorként napi kapcsolatban voltunk, nagyon sokat voltunk együtt, minden, ami velük történt, engem is megérintett" - magyarázta.

Forrás: [origo]

Feróval, a Vastag fivérek párbaja után

Mindhárom énekessel vannak tervei, konkrétumokról viszont még korai beszélni. Tavaszig már betelt a naptára, rengeteg munka, fellépés vár rá: "Ha januárban nem megyek el pihenni, akkor kikészülök, mert az idegrendszerem nem visel el mindent. Nagyon sok tervem van, sok minden megvalósulhat ezekből, és nem akarom elengedni a kezüket. Borzasztóan fontos, hogy tudjanak majd visszaemlékezni, hogy volt-e nekik meghatározó valaki, pályájuk elején. Így voltam én többek közt Cserhátival, kívántam, hogy istenem, csak mondjon valamit arra, milyen vagyok a színpadon."

Két nappal az első Aréna-koncert előtt még nem tudta megmondani, fellép-e az x-faktorosokkal: "A betegség nem volt belekalkulálva a dologba, én pedig pár napja nem vagyok túl jól. A fellépésre sok tervünk volt, de nem volt rá idő, hogy mindent megvalósítsunk - ettől függetlenül persze nagy esemény lesz."