Veiszer Alinda: Nem a véleményétől lesz valaki műsorvezető

Veiszer Alinda körülbelül hatszáz interjút készített már a Zárórá-ban, ezek közül harminc most könyv alakban is megjelent. Az MTV műsorvezetőjét a Kino kávézójában kérdeztük a vállalkozásról és tévés munkájáról, de többek között a problémás interjúalanyokról, Szántó Dávid váltásáról és keresztneve eredetéről is esett néhány szó. A BBC-hez kávét főzni is kiment volna, Sebestyén Balázst generációja egyik legjobb tévésének tartja, és szerinte sokkal szabadabb lehetne a magyar újságírás, ha lenne elég pénzük az újságíróknak.

Általában te szoktál kérdezni. Milyen a másik oldalon lenni?

- Most már kezdem megszokni, de kérdezni még mindig sokkal jobb. Folyton rá kell jönnöm arra, hogy milyen felelőssége van annak, aki beszél: kérdezni gyakorlatilag bármit lehet, de arra nagyon kell vigyázni, hogy az ember mit mond. Interjúalanyként azt szeretem egyébként, ha tudunk beszélgetni. Sajnos sok olyan interjút adtam már, amikor a kérdezőnek teljesen mindegy volt, hogy mit válaszoltam, már tette is fel a következő kérdést, amit előre felírt.

Te mi alapján választod ki az interjúalanyaidat a Zárórá-ban?

- Hárman csináljuk a műsort, vendéglisták és különböző háttéranyagok alapján válogatunk. Az aktualitás csak mostanában lett szempont, szeretnénk reagálni a közéleti történésekre: most jön hozzánk például Goda Gábor, aki alternatív színházi emberként eléggé megsínylette a központi költségvetés változásait. Néha azonban csak véletlenül lesz aktuális egy-egy téma vagy vendég: Ittzés Jánost és Várszegi Asztrikot például régóta - utóbbit évek óta - hívjuk, és mindkettő most mondott csak igent. Ittzés a felvétel és a megjelenés között lemondott az evangélikus egyházi posztjáról, ahogyan Várszegi is öt év után épp távozott azon bizottság éléről, amely az egyházi múlt feltárását végezte.

Van olyan, aki sehogy sem akar kötélnek állni?

- Akit nagyon régóta szeretnék meghívni, az Demján Sándor. Már személyesen is beszéltem vele, a Prima Primissima díjátadóján odamentem hozzá, de akkor is azt mondta, hogy - bár nagyon szereti, amit csinálok - soha nem fog eljönni a műsorba. A felesége azért még rám kacsintott, hogy majd beszéljünk erről, de nem látok rá sok esélyt. Van még néhány markáns üzletember, akivel szeretnék beszélgetni: köztük van Várszegi Gábor is, de ő meg olyan zárkózott, hogy fényképet is alig lehet találni róla. A múltkor hívtuk Kornai Jánost is, aki pedig egy nagyon helyes levéllel válaszolt, miszerint mostanában csak szakmai szerepléseket vállal.

Általában egyben levezényelsz egy negyvenöt-ötven perces beszélgetést. Volt már olyan eset, amikor meg kellett vágni az anyagot?

- Csak technikai okok miatt szoktunk vágni, mondjuk, ha valaki erős köhögési rohamot kap, vagy leesik egy lámpa a stúdióban. Mialatt Zsótér Sándorral beszélgettem, háromszor volt áramszünet: mire végre belelendültünk volna, elmentek a fények, ami az ő esetében különösen rossz volt, mert amúgy sem könnyű vele beszélgetni. Azt kellett volna mondanom akkor, hogy hagyjuk az egészet, és jöjjön vissza egy másik alkalommal, de az adásmenet miatt ezt nem tehettem meg.

Amikor elkezdtél a médiával foglalkozni, egyből ilyen műsort szerettél volna csinálni?

- Nem, eredetileg politikai riporter szerettem volna lenni. Közben rájöttem, hogy szeretnék portrékat készíteni, de folyamatosan leintettek, hogy ahhoz még gyerek vagyok. Aztán amikor huszonöt éves lettem, az MTV-nél mondta az akkori főnököm, Sipos Pál, hogy próbáljam ki magam, ha van kedvem. Volt kedvem, úgyhogy elindult ez a műsor: egyáltalán nem bánom, hogy errefele mentem, de ebből még bármi lehet.

Kereskedelmi tévéhez nem szeretnél menni?

- Nem tudom, hogy lett volna-e rá lehetőség, de azt tudom, hogy semmiképp nem akartam a bulvár felé menni. Persze a bulvárt is lehet jól csinálni, de ahhoz szemtelennek, pofátlannak kell lenni - ami én nem vagyok. Megpróbáltam egyébként, két hónapig voltam gyakornok az egyik kereskedelmi tévénél, de nem tetszett annyira. Azért nem zárkózom el, ha akad nekem való feladat. Az új médiatörvényben például lesz egy olyan passzus, hogy bizonyos nézettség fölé nem mehetnek a kereskedelmi tévék: talán be lehetne kopogtatni valahová, hogy ezt bízzák rám nyugodtan, le tudom vinni a nézettséget, ha adnak műsoridőt.

Szántó Dávid most ment át a Tv2-höz. Erről mit gondolsz?

- Féltettem Dávidot ettől a váltástól. Eddig csak egy riportját láttam, és az még kevés: az alapján nem szeretném megítélni, de szerintem tud ő ennél többet is. Vele egyébként nagyon jóban vagyunk, már csak abból kifolyólag is, hogy egykorúként dolgoztunk a Magyar Televízióban, sok mindent meg tudtunk beszélni. Nagyon tehetségesnek és talpraesettnek tartom.

Együtt kaptátok a Junior Prima-díjat is. Ez mit jelentett akkor?

- Túl sok mindent nem jelentett, de annyiban mégis fontos volt, hogy mi kaptunk meg elsőként, nagy elismerésnek gondoltuk. Azóta eltelt három év, és most már látom, milyen kialakulatlan volt akkor az egész, most már sokkal gördülékenyebb a menete. Jó volt afféle kísérleti nyúlnak lenni, és kaptam egy gyönyörű lovat is - amiből most már kettő van, miután megkaptam a Prima Primissimát.

Ami méretre egy óriási díj. Hol tartod?

- Ez a mostani ló valóban sokkal nagyobb, mint ami a Junior Primával járt. Brutális példány, nem is tudom nagyon hol tartani, egyelőre a konyhaasztalon van a másikkal együtt. Azóta már unokatesóimtól, barátaimtól kaptam több lovat is, My Little Ponyt és hintalovat is, úgyhogy van már egy öttagú ménesem.

A Prima Primissima már jelent valamit?

- Ezen én is gondolkodtam már, de még nem tudom megmondani. Csúnyán hangzik, de egy biztos: annyi pénzzel jár, ami biztonságot és szabadságot ad, és ez a jelenlegi médiahelyzetben korántsem mindegy. Persze a terv a befektetés. Ha minden újságírónak lenne ennyi pénze, akkor sokkal szabadabb lehetne a magyar újságírás. Persze ez más szakmákban is így van, de az újságírás egy olyan terület, amelynek különösen jól kéne működnie.

Idén a Junior Prima zsűrijében is benne voltál, ami miatt sokan vádoltak összeférhetetlenséggel.

- Igen, névtelenül talán két fórumban elkezdtek ilyeneket írni, hogy ez összeférhetetlen és etikátlan, de ezek a kijelentések abból erednek, hogy az emberek csak félinformációkkal rendelkeznek. Van egy Junior Prima-díj, melnyek az Erste Bank a társalapítója és finanszírozója, és van egy Prima Primassima-díj, amelyhez az Erstének semmi köze, a Vállalkozók Országos Szövetsége adja - talán egy ember volt, aki mindkét zsűriben benne volt, a Prima Primissima-díjról - ha jól tudom - elég sokan döntenek, a Junior Primáról pedig nyolcan.

Milyennek látod a juniorok mezőnyét? Megfelelő az utánpótlás?

- Én egy embert nagyon sajnálok, hogy nem kapta meg, de ez csak egy zsűritag véleménye a nyolc közül. Azok tízen viszont, akik megkapták, mind nagyon-nagyon jók, igényesek és alaposak, nem lenne baj, ha ők lennének a magyar újságírás következő generációja.

A kereskedelmi tévék mostani műsorvezetői közül kik azok, akiket jónak tartasz?

- Sebestyén Balázst tartom az egyik legtehetségesebbnek, mert rikít róla, hogy nem hülye; vicces és gyorsan vág az esze. Az isten is kamera elé teremtette. Tillát nagyon tisztelem a kreativitásért, és Claudiát is bírom, főleg a természetességét, a magabiztosságát és persze a csípős nyelvét. Barabás Évi Fókusz Portré-i időnként kifejezetten jók. De azért ez más világ.

Közvetlen kollégáid közül Baló Györgyről szoktál elismerően nyilatkozni.

- Igen, Baló György a magyar televíziózás egyik doyenje. A példaképeim közé sorolom Vitray Tamást és Kepes Andrást is. Baló György olyan felkészült, hogy az utánozhatatlan. Olyan profizmust, olyan alaposságot követel meg magától, hogy általában jobban képben van a témában, mint az interjúalanyai. Egy szemöldökrántással tudja irányítani az eseményeket, öt-hat emberbe bele tudja fojtani a szót, csak azzal, ahogyan néz. Egyike azon keveseknek, akik előtt még a politikusok sem nagyon hazudnak, mert benne van a pakliban, hogy rájön. Persze ez a korral, a tapasztalattal is együtt jár, velem szemben például harminc év fórja van.

Mennyire kell egyébként keménynek lenni az interjúalanyokkal? Sándor Erzsi épp amiatt marasztalt el téged a Mozgó Világ-ban, hogy nagyon simulékony vagy - amivel kapcsolatban egyébként a MÚOSZ Etikai Bizottsága is állást foglalt.

- Nekem ehhez a vitához semmi közöm nem volt - MÚOSZ-tag sem vagyok -, én is csak úgy hallottam róla, mint ahogy egyébként a kritikával is csak az Etikai Bizottság állásfoglalása kapcsán találkoztam. Amúgy tele van konkrét tévedésekkel. Lehet arról kerekasztal-beszélgetést folytatni, hogy érdemes-e a riportalany képébe vágni a mikrofont, de én nem sok értelmét látom. Abban az írásban a szerző egyébként Krizsó Szilviával és Kálmán Olgával állít szembe, akik, amióta a tévében vannak, politikai műsorokat csinálnak. Csak olyan akarhat minket így összehasonlítani, aki soha egyik televíziós műfajt sem űzte. Ha jön hozzám, mondjuk egy asztrofizikus vagy egy kortárs táncos, őt mégis milyen ponton támadjam? Milyen ponton ne értsek vele egyet? Én nem akarok minden interjúalanyommal összeveszni.

Nagy változások előtt áll az MTV. Milyen most a hangulat a székházban?

- Nem túl jó, most még nem lehet tudni, merre haladunk, és a bizonytalanság mindenkit megvisel. Szerencsére az biztos, hogy a Záróra nyárig megy.

Nyilatkoztad, hogy annak idején akár kávét főzni is kimentél volna a BBC-hez. Ott jobb a helyzet?

- Arra gondoltam, hogy ott így is láthatnám a profizmust. Ott valószínűleg egy kedves kezdő lennék - nem biztos, hogy tehetséges, de így harmincévesen mindenképpen kezdő. Elég kevés harmincas női műsorvezető van a BBC-nél, miután inkább hírolvasóként, tudósítóként dolgoznak, végig kell menniük a ranglétrán. Van egy nagy kedvencem, a Hard Talk-ot vezető Stephen Sackur, aki szerintem iszonyú jó riporter, és ezt nem is lehet elvitatni tőle, miután végigjárta a ranglétrát, nem harmincévesen került a Hard Talk-ba. Nálunk átláthatatlanul, rendszertelenül történnek a kinevezések, és nincs meg a minőségi szelekció.

Azért az MTV-nél ez talán még jobban működik, mint a kereskedelmi adóknál.

- Nálunk csak annyi van, hogy hozzá kell tudnunk szólni bizonyos témákhoz - de csupán attól, hogy van véleményed, még nem leszel jó műsorvezető. Szóval a szelekció szerintem az MTV-nél sem működik, csak kicsit magasabban van a léc - bár az ilyesféle nyilatkozatokkal is óvatosan kell bánni, hisz a kereskedelmi tévék nagy show-it sem egyszerű megcsinálni, kell mögé szaktudás. Ha engem betennének egy hasonló show-ba, valószínűleg nem működnék: ehhez adottság kell, és jóval kevesebb tanulás, míg a közszolgálati szférában szorgalommal ki lehet pótolni a rátermettséget - talán ez a legfőbb különbség.

Végül miért nem mentél ki külföldre?

- Nem tudtam annyira angolul, én németül beszélek jól. Dolgoztam egyszer egy német közszolgálati tévének, amely felkutatott fiatal arcokat a külföldi médiából, és felkérte őket, hogy forgassanak egy-egy anyagot az országukban épp aktuális problémáról - én a határontúli magyarokról készítettem egy riportot. Nagy élmény volt egyébként látni, hogy a berlini tévé mennyire másként működik: bejött egy fiatal srác, hogy kéne neki egy fejlámpás kamera, mert egy barlangban szeretne felvenni pár vágóképet - egyszerűen beküldték a raktárba, és kiírta magának a felszerelést. Ha én előadnám ugyanezt itthon, csak néznének rám, hogy normális vagyok-e. Nincs fejlámpás kameránk, nincs kocsi sem, a külön munkára pedig nem adják a napidíjat. Egészen más külföldön dolgozni, mégsem akartam soha, mert egyszerűen elanyátlanodom idegen nyelvű közegben. Nem tudom úgy kifejezni magam, mint magyarul, hiába is beszélem a nyelvet, nincsenek meg az árnyalatok.

A Záróra megjelent könyv alakban is. Hogy sikerült a bemutató?

- Nagyon jól, olyan sokan voltak, hogy be sem fértek - még a könyvben szereplő, harminc interjúalanyból is eljött hat.

Hogy állt össze a könyv?

- A tévéműsor szerkesztőivel válogattuk ki, hogy mely interjúk kerüljenek bele. Nagyon nehéz volt egyébként válogatni: hatszáz beszélgetésen vagyok már túl, és leginkább azokra emlékszem, amelyek vagy nagyon jók voltak, vagy nagyon rosszak. Nyilván a rosszakat nem akartuk betenni a könyvbe, de jó interjúkból is akadt vagy százötven, amit le kellett szűkíteni harmincra. Már a válogatáskor azon aggódtam, hogy kik fognak megsértődni, és azóta meg is sértődtek páran, pedig korántsem azt akartam kommunikálni, hogy a könyvben szereplők voltak a legfontosabb vagy legjobb interjúalanyaim. Most ők vannak benne, a következőben - mert remélem, lesz következő - majd mások lesznek, de nyilván a frissebbek mindig élénkebben élnek az emberben.

Azok közül például senki sem szerepel a könyvben, akikről néhány évvel ezelőtt azt mondtad, hogy a legemlékezetesebb interjúalanyaid voltak.

- Igen, és ez nagyon érdekes. Jancsó Miklósról, Bálint Andrásról például többször nyilatkoztam ezt, és rajta is voltak a szűkített listán, de aztán valamiért mégsem kerültek bele a könyvbe. Ettől függetlenül ez nem minőségi kérdés: a hatszázból van legalább kétszáz, amelyikre fenntartás nélkül az mondom, hogy jól sikerült.

És mindegyik működik írásban is?

- Van, amelyik nem, ki is kellett emiatt hagynunk párat. Volt, amire úgy emlékeztem, hogy milyen pezsgő, szellemes interjú volt, aztán leírtuk, és teljesen élvezhetetlenné vált, valahogy túl szakmai lett. Valószínű persze, hogy már az interjú idején sem figyeltem eléggé arra, hogy a néző mit láthat az egészből.

A borítón hogyhogy szemüveg nélkül vagy?

- Nem tudom, Burger Barna, a fotós fűzött meg. Egyébként csak távolra kell a szemüveg, közelre nem, úgyhogy igaza is volt Barnának. Egy csomóan mondják amúgy is, hogy ne hordjam, de az interjúk során nem tudom megtenni, mert túl messze van a kontrollmonitor például, ahol azt tudom követni, hogy hány percem van még hátra. Azt mondják, hogy okoskás arcot ad nekem a szemüveg, de én általános iskolában például pont ezért szerettem volna hordani.

Ha már szóba került a gyerekkor, annyit árulj még el, hogy a keresztnevedet hogyan kaptad.

- Van egy Adelinda nevű sváb harci istennő, abból van rövidítve. Olyan sztori kering egyébként a családban - bár ennek soha nem jártam utána, nem tudom, hogy igaz-e -, hogy a szüleim a Linda nevet akarták nekem adni, de arra azt mondták nekik, hogy túl kapitalista. Így lettem Alinda, és ma már mondhatom, ezzel sokkal jobban jártam.