Bodnár Attila oktatja az X-Faktorban látott fiát

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub tehetségkutatójában feltűnt az apja nevét viselő Bodnár Attila fia is, aki pár kör után kiesett az X-Faktor-ból. A korábbi riport alapján úgy tűnt, a Modern Hungária egykori tagja nem örült annak, hogy utcazenész fiát mutogatja a csatorna, de mára megbékélt a helyzettel.
Vágólapra másolva!

Évekig nem tartották a kapcsolatot az Ausztriában élő Bodnár Attila és az X-Faktor-ban látott, utcai zenélésből élő, 12 négyzetméteres, parányi lakásban élő fia. A Modern Hungária egykori énekese pár találkozás után úgy döntött, eztán támogatja fia karrierjét.

"Vérfagyasztó. Nem is értem, hogyan képes ennyivel megelégedni: az én segítségem nélkül is kellett volna, hogy többre vigye. Nagyon törékeny, instabil még, de benne bízik, olyat is elfogad tőlem, amiben nem százszázalékosan hisz" - mondta a Fókusz-nak a zenész, aki már dalt is írt fia bandájának, a Skyrock nevű együttesnek, Ilyen az élet címmel. A producer szerint ennek szövege apa és fia egymásra találásáról szól.