Másfél óra zokogás: megvan az X-Faktor 12 döntőse

Vágólapra másolva!
Térdig jártak a könnyben az X-Faktor "Mentorok háza" című szakaszának versenyzői: ennyi sírást nem látott még magyar tévéző másfél órányi szórakoztató tévéműsorban, hiszen zokogott a kieső, pityergett a továbbjutó, és a mentorok szeme sem maradt szárazon. Megvan a 12 döntős, minden mentor három produkciót vitt tovább.
Vágólapra másolva!

A Mentorok háza című szakaszban Geszti Péteréknek el kellett dönteniük, a rájuk bízott hat előadó vagy produkció közül melyik három maradhat a műsorban. Az október 10-i adásban továbbjutott a fiatal lányok közül Domokos Fanni, Janicsák Veca és Shodeinde Dorka, a 25 év alatti fúkat Vastag Tamás, Takács Nikolas és Király L. Norbert képviseli. Nagy Feró Vastag Csabát, Szabó Mariannt és Wolf Katit vitte tovább mentorként, Malek Miklós a Nyári-lányoknak, a Non Stopnak, és a Mimi-Gergő duettnek szavazott bizalmat.

Az élő adásokban már a nézők szavaznak. Minden versenyző egy-egy dalt ad elő, az utolsó helyre került előadó vagy együttes párbajozik. A párbaj alapján a zsűri dönti el, ki jut tovább. Ha a zsűri szavazatai alapján holtverseny alakul ki, akkor a nézőktől legkevesebb szavazatot kapott versenyző megy haza.

Az X-Faktor nagydöntőjébe három énekes vagy énekegyüttes jut be. Itt már csak a néző dönt, a mentor nem: a legkevesebb szavazatot kapó versenyző kiesik, a két legjobb pedig párbajozik. Eztán újból indul a szavazás, majd logikusan a legtöbb szavazatot szerző énekes nyeri a tehetségkutatót.