Horváth Éva tévécsatornát vált

Vágólapra másolva!
Horváth Éva lesz a Viasat3 eddigi legdrágább produkciója, az Éden Hotel műsorvezetője. A volt szépségkirálynő pénteken utazik Kolumbiába, ahol két hónapot tölt a kamerák közt.
Vágólapra másolva!

Horváth Éva kapta a Viasat3 eddigi legdrágább produkciója, az Éden Hotel műsorvezetői feladatait. "Egyedül vezetem a műsort, nem lesz párom, így ez nagy kihívás. Az RTL-nél természetesen beszéltem Kolosi Péterrel, rendesek voltak, így később folytathatom a Menetrend-et. Azzal a műsorral előre forgattunk pár adást, amíg nem leszek, addig Végh Feri kollégám ugrik be a helyemre" - mondta az [origo]-nak.

Pénteken, korán reggel indul az első transzport Bogotába, majd az ország északi részére. Kolumbiában két hónapig forgat a stábbal és a játékra jelentkezett fiatalokkal. "A műsort már most imádom, nagyon lelkes vagyok, és már sok mindent tudok Kolumbiáról. Magyar útikönyv pedig nem is nagyon van az országról, hasznos információkat angolul lehet összeszedni, de azok is elég hiányosak. A politikai helyzet miatt kevesen utaztak oda korábban, de ettől a műsortól is azt várják, hogy fellendíti a turizmust. Ez egy franchise-reality, nemzetközi formátum, amely korábbi szériáit Mexikóban forgatták. Tudtommal a mienk a harmadik ilyen valóságshow lesz, amit Santa Martában vesznek fel, előttünk skandináv országok tévései dolgoztak ott" - tette hozzá.

"Elkezdtem járni spanyoltanárhoz, de ha két hónapra elhagyod az országot, akkor az utazás előtt annyi mindent el kell intézni, hogy alig van idő másra. Olaszul már tanultam, angollal sincs nincs problémám, de tapasztalatom szerint nekik van: Dél-Amerikából többször is küldetek olyan lányokat világszépe-választásra, akik nem beszélték az angol nyelvet. Talán az argentinok kivételek ebben" - mondta.

A Viasat3 műsorvezető-castingja szeptemberben lezajlott, Horváth Éva pedig már akkor szólt az RTL-nél, hogy szeretné a dél-amerikai munkát. A válogató gyorsan lement, a döntéshozatal viszont tovább tartott, azonban egy hete már tudja, hogy őt választották. Ezzel viszont valószínűleg nem kapja meg a Való Világ-ot, mert december közepén tér haza, addigra pedig elrajtolhat az RTL-es reality. "Volt egy szavazás az interneten, az RTL oldalán, állítólag a nők között én vezettem, amikor levették. Az persze nem kötelezi a csatornát semmire, csak egy közvélemény-kutatás arról, kit látnának a nézők. Persze nagyon jólesett" - fűzte hozzá.

Az Éden Hotel-ből egy komplett, külföldi szériát már megnézett, így nagyjából tudja, mit várnak majd tőle. "Műsorvezetőként megpróbálom nem befolyásolni a szereplők életét, amit amúgy hermetikusan elzárva élnek majd. Moderátori szerep az enyém, nagyon nehéz a feladat. A műsor a barátságra, a szövetségekre, az intrikára, az ellenségeskedésre, a hazugságra, taktikára épül. Óriási lesz a tét, szűk körben hamar felszínre kerülnek a problémák. A lényeg, hogy nekem nem szabad pártoskodnom, az pedig majd kiderül, hogy tudok-e objektív lenni. Ahogy mindenkinél, élő adásban is vannak olyanok, akik rokonszenvesek, és vannak, akik kevésbé szimpatikusak" - emlékezett.