Vágólapra másolva!
A Comedy Central Susogós mackók című sorozatához új epizódok készülnek, amelyek az eddigieknél merészebb témákat boncolgatnak: lesz horror és ámokfutás, Brendon és Sanya pedig még egy swingerklubba is ellátogat. Csupán a műsoridő kitöltéseként indult, de ma már túl van az ötvenedik részén a Susogós mackók.
Vágólapra másolva!

A Comedy Central honlapján már fent vannak az új részek forgatási képei: az egyik fotón Brendon és Sanya (Józsival és a néha feltűnő majommal együtt) egy swinger klub feliratú tábla alatt pózol, egy másikon Brendon csücsül egy nagy rakás ürülékben. "Most egy kicsit hardcore kitérőt tettünk, lesz ördögűzés, horror, ámokfutás, de később visszatérünk a szolid keretekhez" - mondja el kérdésünkre a Comedy Central főszerkesztője, Litkai Gergely, aki forgatókönyvíróként a Susogós mackók legtöbb részéért is felelős.

A Futrinka utcai lakótelep medvéi egy képregénysorozat alapján születtek meg, amely a Hócipő egyik rovatában, a Villanyállat-ban volt olvasható. A bábfilm a Comedy Centralra először csak azért került (több külföldi kisfilmmel együtt), hogy kitöltse a sorozatok közötti szüneteket - erre leginkább a csatorna indulásakor volt szükség, amikor még nem jelentkeztek hirdetők. A Susogós mackók aztán hamar önálló műsorszámmá vált, amelynek már saját honlapja is van, ahol a videók megtekintése mellett akár a bábok megrendelésére is van lehetőség.

A baseballsapkás, fukszos Brendonra és a pörköltszaftos atlétában feszítő Sanyára nem a padláson bukkantak rá az alkotók, a bábokat direkt a műsorhoz tervezte Mogács Dániel édesanyja - tudjuk meg Litkaitól. A Comedy Central bemutatja humoristájaként (újabban pedig a Kétfarkú Kutya Párt polgármesterjelöltjeként) ismert Mogács maga is részt vesz a produkcióban, ő adja a hangját Brendonnak, és ő is mozgatja a bábot. Sanyát Veres András személyesíti meg, a jeleneteket pedig Szőke János operatőr veszi fel.

"Brendon és Sanya elnevezése mögött nincs semmilyen sztori, egyszerűen jól mondható nevek voltak, megtetszettek" - mondja Litkai. Az első évad a történeteket tekintve is ilyen ad hoc jelleggel készült, egyazon háttér előtt vettek fel közel húsz részt, a legegyszerűbb sztorikkal. Az egyik szkeccsben Brendon például a házasság lényegét magyarázza Sanyának - a házasságban az a jó, hogy mindig van otthon valaki -, egy másikban pedig csak szotyiznak napestig.


A második szezon huszonkét darabja már kicsit filmszerűbb: a történetek több helyszínen játszódnak, és megjelennek új karakterek is. Brendon és Sanya színházi öltözőjükben panaszkodnak arról, hogy gyakran azonosítják őket szerepükkel, máskor pedig Kozsót, a bólogató kutyát próbálják kiszabadítani egy autóból. Színre lép az első részekben csak szóban emlegetett Józsi is, aki tulajdonképpen a Vitéz László-ból ismert ördög, csak épp lakótelepi, alkoholista kiadásban.


A harmadik etapra a Susogós mackók már szponzort is kapott, a szereplők így egy férfidezodort reklámozva álltak titkosügynöknek. A plüss James Bondok aztán - tíz epizódon keresztül - a kémfilmek egész eszköztárát kifigurázzák, láthatatlan mackónadrágot és robbanó sapkát viselnek. Brendon egy epizódban megpróbál álnevet választani magának, csak pár óra gondolkodás és több ezer variáció után jön rá, hogy azt a titkosszolgálat adja neki.

A Susogós mackók bábjai ma már önálló életet élnek, vannak a sorozaton kívüli akcióik is: indultak a legutóbbi Budapest-Bamako ralin, és részt vettek a Digi Tv elleni tüntetésen is, amikor a szolgáltató kivette kínálatából a Comedy Centralt.