Tart a Való Világ konfliktusaitól a médiahatóság

Vágólapra másolva!
Mindkét fél által elfogadott, együtt megfogalmazott etikai kódexet vezetne be a Való Világ című RTL-műsor őszi-téli indulása előtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, és azt sem bánná, ha belenézhetne a szereplők szerződéseibe, nehogy későn konstatálják, hogy jogsértés történt. Az RTL Klub együttműködőnek tűnik - először a jövő héten ülnek le a médiahatóság és a csatorna emberei.
Vágólapra másolva!

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint "nagy port vert fel annak idején" a valóságshow, számos törvénysértés adódott, jó lenne idejében elkerülni, hogy újabb botrányok legyenek abból, hogyan beszélnek, mit tesznek a szereplők, főműsoridőben, amikor még sok gyerek is a képernyő előtt ül. Már a szeptember 6-i héten megkezdődik az egyeztetés az NMHH és az RTL Klub közt: az előzőleg bejelentett etikai kódex létrehozása során nem vonnak be más műsorszolgáltatót - ez most csak az RTL realityjére vonatkozik, csak a Való Világ negyedik szériáját érinti.

A valóságshow - a második és harmadik szezonjában - többször került az ORTT panaszbizottsága elé: 2003-ban volt olyan, hogy minden házimunkát egy héten keresztül ugyanazon szereplőnek kellett elvégeznie, ezalatt pedig cselédruhában kellett járnia, amin a lány elsírta magát. Az AGB adatai szerint a Rita nevű játékos megalázása és összeomlása idején 180 ezer kiskorú nézte a műsort. A médiatestület akkor azt is sérelmezte, hogy "visszatérő módon jelentkezett a szereplők gyakori meztelensége, illetve a durva, trágár szavak rendszeres használata, amely nem minden esetben került kisípolásra", így elsötétítéssel szankcionált több adást.

Ugyancsak 2003-ban azzal sértette meg az RTL Klub a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt, hogy egy este nyolc és kilenc óra között sugárzott részben egy volt pornószínésznő és egy másik szereplő a szexuális önkielégítés módszertanáról oktatta egymást, "azt követendő magatartásmintaként tüntette fel, a szexualitást és a szexuális vágyak felkeltését öncélúan ábrázolta." A műsorsávját nézettségben minden este megnyerő második széria 2003-ban több botránnyal nyitott, a producer Árpa Attilának az RTL Klub fel is mondott.

"Az etikai kódex nincs még kész, kezdeti stádiumban van. Az NMHH korábbi ORTT-s munkatársai viszont nagy tapasztalattal rendelkeznek, de a szolgáltató, az RTL Klub is készül erre a tárgyalásra. A kölcsönös szándék fennáll: nem egyszeri megbeszélés lesz, hanem tárgyalások során alakul ki a normarendszer, több egyeztetés alapján. Elsőre megbeszéljük a keretet, a tartalmat, hogy milyen fejezetek lesznek, mire terjedjen ki. Az etikai kódexnek viszont akkor van értelme, ha a törvényben meghatározottakon túl tartalmaz többleteket" - válaszolta az [origo] megkeresésére a hírközlési és médiahatóság elnöke, aki szerint jó, ha kiszámíthatóvá válik, mi várható a képernyőn. Úgy gondolja, korábban gyakran előfordult, hogy a hatóság arisztokratikusan távol tartotta magát a hasonló kérdésektől: volt olyan, hogy tévétársaság egyeztetni kívánt egy új műsor elindítása előtt, de az ORTT közölte, hogy csak el kell olvasni a törvényi szabályozást.

A szankciókat a törvény tartalmazza, ezért, amennyiben az etikai kódexben leírtakat felrúgja a csatorna (például egy figyelemfelkelő előzetessel, nézettség növelésére alkalmas erotikus vagy erőszakos jelenettel), akkor továbbra sem a kódex, hanem a médiatörvényben foglaltak alapján lehet büntetni. A Joshi Bharat és Mónika műsorokkal kapcsolatban is megkísérlete az ORTT, hogy elfogadtasson egy normarendszert, de Szalai Annamária szerint akkor a médiatestület úgy gondolta, hogy az önként vállalt viselkedési alapelvek nem voltak elégségesek.

"A cél, hogy az emberek elé olyan műsor kerüljön, amely nem törvénysértő. Általános megfogalmazás, szöveg várható, így értelemszerűen nem lesz benne a tiltott szavak listája, de benne lesz, hogy a vulgáris, trágár beszédet el kell kerülni. A 'jó ízlés' kategória sem szerepel a törvényben, de egy szerkesztőség nem vállalhatja, hogy feszegeti a határait A Való Világ-ban speciális élethelyzetbe kerülnek a szereplők, kiragadják őket környezetükből, pszichológiai kísérlet alanyaivá válnak. Sok múlik azon, hogyan válogatják őket: az összezártság olyan érzelmi állapotot válthat ki, amitől labilissá válhatnak. A konfliktusokat viszont a tévétársaságnak megfelelő érzékenységgel kell bemutatnia, úgy, hogy a műsorsávokra vonatkozó alapelveket figyelembe veszik. Sok múlik azon, hogyan válogatják ki a szereplőket" - magyarázta.

Megnéznék a szerződéseket

Szalai hasznosnak tartaná, ha a hatóság előre megismerhetné a szereplők szerződéseit. Úgy véli, hogy - jóllehet, ezek elvileg titkosak - az RTL bele fog egyezni, átadja ezeket a hatóságnak, mert már a műsor startja előtt ki lehetne zárni pár törvénysértést. Az NMHH elnöke szerint ugyanakkor a szerződésben szereplő összegek nem érdekesek a hatóság számára (a villalakók eddig is fizetést kaptak a szereplés idejére, kompenzálandó a kiesett bevételeiket). "Korábban volt arre példa, a délutáni talkshow-nál vizsgáltuk a szereplői megállapodásokat, akkor a csatornák bemutatták ezeket. Mint kiderült, többször is olyan szövegeket írattak alá a szereplőkkel, amelyeket nem lett volna szabad: ugyanis hiába ad hozzájárulást és mond le bizonyos jogairól a szereplő, ha társadalmi érdekeket sért, akkor a megállapodás semmis. Aztán volt időszak, amikor módosítottak a megálapodásokon, majd megint visszaestek, a nézettség növelése miatt" - tette hozzá.

Forrás: [origo]

A műsorvezető Stohlra bíróság vár, a játékos Segal börtönben ült

Szalai szerint a műsorszolgáltatók sem hihetik azt, hogy csak botránnyal lehet növelni a nézőszámot, a bevételt. "Volt olyan tehetségkutató, ahol csodaszép magyar népmesét mondott egy kisfiú (Utasi Árpi, Csillag születik - a szerk.), és mégis nagyon sokan nézték a műsort" - mondta.

Nem volt elég szigorú az ORTT

Részben az ORTT is hozzájárult ahhoz, hogy kimúltak a délutáni talkshow-k, véli Szalai: "Ha az ORTT végig következetes, akkor nem ment volna ennyi évig Joshi Bharat és Mónika, nem kellett volna elszenvedni a törvénysértéseket. Minden műsornak van egy természetes életgörbéje, a kimúlást fel lehetett volna gyorsítani, változásra lehetett volna kényszeríteni a szolgáltatót következetes jogalkalmazási munkával. Én amúgy különvélemények egész sorát fogalmaztam meg, mivel nem értettem egyet a túl enyhe szankciókkal."

Az NMHH elnöke tévés kérdésekben határozott, de ugyanakkor nem nagy tévénéző. "Az élet rövid ahhoz, hogy sokat televíziózzak. Inkább tájékozódásra használom, szórakozásra más formákat választok. A valóságshow-kból pedig jobbára a törvénysértő eseteket láttam, csak akkor kerültek elém. Nem vagyok barátja azon műsoroknak, ahol a szereplők csak kísérletek, manipulációk áldozatai."

Az [origo] megkeresésére az RTL Klub csak röviden válaszolt: "Szalai Annamária javaslatával egyetértünk, szerintünk is az önszabályozás egyik fontos eleme lehet egy ilyen kódex létrehozása a Való Világ indulása előtt."

Érdekes vagy pocsék tévéműsort, reklámot látott? Mi zavarja a képernyőn? Kérdése, aggodalma, jó sztorija van? Írja meg nekünk!