Köztéri szex bemutatása miatt büntetheti az ORTT a Tv2-t

Vágólapra másolva!
Július 28-án a Mokka nézőinek a szerkesztők közösülő fiatalokról készült fotókat mutattak, ahol a szereplőknek csak a fejük volt fekete kockával fedve, ágyékuk nem. Az ORTT büntetheti a csatornát, mivel egy korábbi, hasonló esetben elmarasztaló döntés született.
Vágólapra másolva!

Július 28-án a Tv2 reggeli műsora, a Mokka nézőinek reggeli fényben, szabadban közösülő fiatalokról készült fotókat mutattak. A két képen szereplőknek csak a fejük volt letakarva, ágyékuk nem.

A jelenleg nem határozatképes ORTT, vagyis annak utódja a későbbiekben megbüntetheti a csatornát, mivel a szintén Tv2-es Aktív egy korábbi adása után (amely hasonló témát boncolgatott, a Királyfürdőben zajló szexuális orgiákról mutattak képet), a bíróság kimondta, hogy a nyilvános helyen történő szexualitásra való utalást csak este 9 óra után lehet közzétenni.

Az Aktív korábban kifogásolt adása 2004 decemberében került a képernyőre: az ORTT döntése szerint nem volt megfelelő a korhatári besorolás, sem a 19 órás időpont, így 4 millió 218 ezer forintra büntette a csatornát az adás, és 703 ezerre az öt előzetes miatt, amelyeket szintén gyerekek által látható műsorsávban adott le a Tv2. A műsorszolgáltatási szerződés szerint azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a III. kategóriába kell sorolni, így pedig csak 21 és reggel 5 óra között tehető közzé.

"Tiszteletben tartjuk az ORTT véleményét, de nem szeretnénk kommentálni az esetet" - válaszolta az [origo] megkeresésére Koltay Tamás a csatorna PR-csoportvezetője, szóvivője.

Az ügyben várhatóan az augusztustól működő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lesz illetékes, de az [origo] információi szerint aligha lesz döntés szeptember előtt.