A tévéknek ráfizetés világsztárt behozni

Vágólapra másolva!
Míg Friderikusz korábbi, állami pénzből készített show-jában Gérard Depardieu, Cindy Crawford vagy Jean-Paul Belmondo volt a külföldi sztárvendég, addig a Tv2 show-ja, a Frizbi Hajdú Péterrel már csak a nyolcvanas évek popsztárjait tudja megfizetni, az RTL-es Esti showder pedig egyáltalán nem szerepeltet külföldi zenészeket, színészeket, celebritásokat. Még Paris Hilton vagy Kevin Spacey sem jönne ötvenezer euró alatt, egy hollywoodi sztár pedig százezer dollár lenne, így a magyar kereskedelmi tévéknek már nem éri meg szerződni velük - pláne, ha Benkő vagy Pákó is majdnem annyi tévézőt érdekel itthon, mint ők.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években el-elmaradoztak a külföldi, valóban rajongott sztárok a magyar tévékből, a költségesebb show-k sem törik magukat, hogy Brad Pitt-tel vagy George Clooney-val csábítsák a nézőket. Így már arra is felfigyel a tévéző, hogy a trinidadi Haddaway, a What Is Love előadója fellépett a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban. A valódi sztárokat azért nem csábítják a hazai műsorok, mert számottevő közönségarány-növelést nem lehetne elérni jelenlétükkel, ellenben elkérnének annyi pénzt, amennyiből kijön egy tucatnyi, hazai előadókkal teletömött show-műsor.

Kovács Kristóf, az Esti showder és a Showder klub producere úgy látja, hogy a vadkapitalizmus, a kontroll hiánya miatt voltak korábban világsztárok az MTV-ben, és az a periódus is csak 2-3 évig tartott. "Más volt akkoriban a helyzet, állami, monopolhelyzetben lévő tévébe hoztak világsztárokat igen drágán, igazából az állami vagyon elherdálása zajlott. 12-15 év után leszabályozott, letisztult piac van, forintra pontosan ki van számolva, mennyi jut egy show-ra, egy világsztárral felálló műsor egy átlagos show árának tízszeresébe kerülne. Ma már nem éri meg: nézőket elszív az internetet, a sok konkurens csatorna" - mondta.

Naomi Campbell valóban volt a Showder-ben, de hozzá kiutazott Fábry. Michael York is volt a műsorban, de ő itt forgatott, Cindy Crawford pedig a Szulák show-ban tűnt fel, de csak parfümje promóciója végett. "Minden csak és kizárólag pénz kérdésre. Volt magyar műsorban Alain Delon, kilóra megvették, de azt a pénzt az állami kasszából vették ki. Nem is volt életszerű és természetes szerepeltetése, a következő évtizedben is láthattuk, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, ha nem akar nagyon ráfizetni a csatorna" - tette hozzá a producer, aki szerint a nálunk forgató filmeseket semmi nem motiválja, hogy egy kis ország tévéműsorában szerepeljenek.

"Ha kisebb sztárokról beszélünk, ők viszont már korlátozzák a nézőközönséget, de egy ismert focista, sorozatsztár sem olcsó - ráadásul utóbbit azért nem mondanám világsztárnak, aki nálam, mondjuk, Tom Hanks, Schwarzenegger. Gázsijuk több millió forint lenne, ötcsillagos szállást is kellene fizetni, de valójában az első osztályú repülőjegyet sem lehetne kigazdálkodni. Nem mondanám azt, hogy nem kéne behozni világsztárt, de mindig olcsóbb egy jó ötlet, amire épülhet egy adás" - vélte Kovács Kristóf, akin különösebben nagy nyomás nincs is, hogy Jack Nicholsont ültesse be Fábryhoz, mivel Badár, Nacsa és Bagi Mónika show-paródiája is 40 százalékot hozott az RTL Klubnak pár hete.

Jamie Oliver és Gordon Ramsay is drága volt

Marschall Norbert régóta foglalkozik rendezvényszervezéssel, irodája hozta Magyarországra a már említett Haddawayt, a Mr. Presidentet, Samantha Foxot, Dr. Albant vagy a Bad Boys Blue-t, vele szerződött a nyolcvanas évek másik sztárja, CC Catch is. "Retróban utazunk, a 80-as, 90-es évek előadóval, menedzsmentjükkel állunk kapcsolatban. Általában egy koncertre kötjük le őket, de a fellépés mellé legtöbbször jár egy exkluzív riport, amelynek lehetőségét - ellenszolgáltatásért, reklámért - átengedem általában egy kereskedelmi médiumnak. CC Catch például az RTL Klubnak nyilatkozott, akkor velük volt megállapodás, négy napon át kísérte stáb, sőt, élőben is megmutatta magát egy délutáni műsorban. A koncertből is felvettek, kinn volt a Fókusz" - mesélte.

A nyolcvanas évek sztárjai általában 5 és 15 ezer euró közti összeget kérnek egy nagyjából ötvenperces, félplayback-műsorért - ám ha nagyon pozitív a közönség, jó a fogadtatás, ennél többet is vannak színpadon. A hosszabb koncert, komplett zenekarral már legalább 13-15 ezer eurót kóstál egy retrósztár esetében, ennél nagyobb összeget kell kasszíroznia a szervezőirodának, ha nem akar bukni a bolton. Ha az előadók, színészek csak interjúért utaznak ide, akkor is elkérnek 5 és 10 ezer euró közti összeget vagy többet is - de nem az amerikai showbusiness nagyjai, mert ők 100 ezer dollárba is kerülhetnek egy napra.

http://www.marschall-produkcio.hu

"Nem mindenki készséges, Samantha Fox (a képen - a szerk.) senkinek nem nyilatkozott, tévékbe sem ment, holott a Tv2 és az RTL Klub is versengett érte. Csak kalózfelvételek maradtak, például a lift előtt elkapták pár szóra, meg az elhagyott öltözőben készülhettek felvételek. Tartózkodása talán annak tudható be, hogy világhírű szexbálvány volt, mostanában, 42 évesen már vegyes a reakció: van, ahol imádták, van, ahol rosszabb fogadtatást kapott. Itthon nagy sikerrel ment le a koncertje, kis klubban, de telt ház volt, születésnapja miatt tortát is kapott. Az első osztályú buli után mondott pár szót, akkor már ellazult, talán belement volna egy hosszabb riportba" - emlékezett Marschall.

Vannak nyitottabb előadók is, Haddaway 2010 júniusában csak a riport, a tévéinterjú miatt jött Budapestre, koncertet sem adott. Olyan gyors volt a tévés lekötés, hogy koncertet nem lehetett leszervezni és megreklámozni pár nap alatt. Dr. Albannal más volt a helyzet, 2007-ben, forgatott az Aktív, óriási tumultus volt a koncert előtt, a szervező szerint öt biztonsági ember kellett, miközben alig tudtak kiszállni a kocsiból az autogramvadászok serege miatt. "Voltak persze olyanok, akik nem jöttek, de neveket nem mondanék, mert újra felvettük a kapcsolatot velük. Többször az a probléma, hogy a klubfellépés, a diszkó nincs ínyükre, a színpad méretével, magassággal van gondjuk" - tette hozzá.

http://www.marschall-produkcio.hu

CC Catch - volt élőben az RTL-en, forgatott vele a Fókusz is

Tévéműsorba, show-ba nem csak zenészek, hanem tévé által ismertté lett sztárok kellenek: Jamie Oliver és Gordon Ramsay is majdnem ellátogatott egy magyar rendezvényre, de hajszállal csúsztak le róluk a szervezők. Nagy pr-húzás lett volna, de a magyar cégnek, egy autókereskedésnek végül túl drága lett volna a két sztár. "Ők már igen nagy nevek, 10 és 50 ezer euró között kérhetnek, attól függően, mennyire vannak betáblázva, épp hol járnak Európában. A fizetés mindig előre történik, általában négy héttel korábban. Egy-két kivétel akad, azoknak, akiket ismerünk, előleget kell utalni. Olyan nem volt, hogy becsaptak volna minket, vis major eset is csak egy: a Bad Boys Blue két koncertjét le kellett mondani, kórházba került a frontember, aki később meg is halt. Kártérítés nincs, esőnap az egyik alternatíva a fellépőkkel, vagy visszatérítik az összeget, ha elmarad a show" - magyarázta Marschall.

Ha erre jár, könnyebb beszervezni

Korábban, még a kereskedelmi tévék megjelenése előtt egyszerű volt a képlet: ha az MTV fizetett, jött világsztár. A történet szerint Larry Hagman, a Dallas Jockey-ja elégedetlen volt valami miatt Prágával, jött a telefon, hogy szívesen jönne Budapestre, majd hihetetlenül magas nézettségű műsort produkált a Friderikusz show-ban (a műsorvezetőt is megkerestük, de nem kívánt válaszolni kérdéseinkre). Mostanában Jennifer Anistont, Angelina Jolie-t támogatók nélkül képtelenség megszerezni, mivel egy magyar csatorna sem fizetne ki 20-30 millió forintot azért, hogy pár százalékkal nézettebb legyen az adott órában.

Paris Hilton minden bizonnyal hozna pár nézőt egy magyar tévéshow-nak, ő tavaly járt Bécsben, amikor felmerült, hogy átugorna egy napra. 50 ezer eurót kért, úgy, hogy hozták és vitték volna. Ugyanilyen árban lehetett volna megkapni Kevin Spacey-t pár órára, egy tévéshow kedvéért, szintén Bécsből átcsábítva, ám szereplése nem valósult meg - a csatorna is sokallta az összeget, és egykét nap alatt külön támogatót is nehéz lett volna felhajtani.

"Nagyon hiányzik a magyar tévés piacról a külföldi sztár, de amíg Győzike vagy Benkő egy show-ban hoz 30 százalékot, és a 100 ezer dollár alatt nem elérhető Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel csak 35-40 százalékos közönségarány lenne elérhető, nem éri meg. Bonnie Tyler 10 ezer euróért jött, az Alphaville viszont 30 ezer euró körüli összeget kért. Haddawayt viszont könnyebb volt megszerezni a műsoromba, nem is volt olyan drága: Londonban volt, innen ment tovább. A nagy sztárok menedzserei megkérdik, hányan laknak ebben az országban, hányan nézik a műsort, és aztán legyintenek. Az pedig érthető, hogy Jay Leno, Lettermann vagy Thomas Gottschalk műsoraiba ingyen mennek be, ez promóció, reklám nekik" - mondta Hajdú Péter, aki a Frizbi-be ősszel két világsztárt szeretne hozni, tárgyal támogatókkal, ügynökségekkel.

Hajdú szerint nem segít a helyzeten, hogy nyáron sok zenekar, szólista turnézik felénk, lép fel fesztiválon, mert ekkor viszont leáll a tévéipar, bezárnak a stúdiók, szabadságon van a stáb, problémás lenne összerántani mindenkit egy felvétel miatt. "Ráadásul biztos vagyok benne, hogy a Deep Purple bármely tagjával készült interjút nem néznék annyian, mintha Gesztesi Károly a vendég. Van nézői igény a külföldi sztárokra, de nem mindegy, hogy tálaljuk: mi a gombhoz varrtuk a kabátot a minap, a retró show-val. Jött Haddaway, és kitaláltuk mellé, hogy hangulatban passzolna a Família Kft. és a Szomszédok is" - tette hozzá.