Mesterházyval sem gyűrte le a Frizbi a Heti hetest

Vágólapra másolva!
A tévé előtt a célcsoport 20,4 százaléka nézte a Frizbi Hajdú Péterrel című műsort március 21-én este, de az utolsó vendég, Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje sem tudott javítani az előtte szereplő Bódi Guszti vagy Szabó Zsófi eredményein. Az RTL Klub rontott korábbi számain, de így is nyerte a hetet - a Tv2 viszont javított valamelyest: ez volt a legerősebb hete idén kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben.
Vágólapra másolva!

21,6 százalékos átlagos nézettséggel az RTL Klub volt a legkedveltebb hazai tévécsatorna az év 11. hetében - a Tv2 17,4, az MTV pedig 10,7 százalékot szerzett, utóbbinál bő egy százalékpontos a növekedés. A kereskedelmi célcsoportban az RTL 21,8 százalékot ért el, ami gyengébb, mint egy héttel korábban, a Tv2 pedig 18,1 százalékot jegyzett, ami javulás a 10. hét eredményeihez képest.

A legnézettebb műsorok toplistáján radikális változás nincs, a Barátok közt nyert 1,91 millió nézővel, a Fókusz és a Cobra 11 található még a dobogón. A filmek közt egy animációs alkotás nyert (Jégkorszak), a realityk közt változatlanul erős a Vacsoracsata, a heti sorozatok közt pedig A mentalista verhetetlen. A Tv2 a Jóban Rosszban teljesítményének örülhet, amúgy a Tények és a Napló fért még be a top 10-be. Korábban volt olyan, hogy egyetlen MTV-s műsor sem fért be a top 30-ba, most három adással is ott van a köztévé.

Top 30, teljes lakosság

agb nielsen

Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel

--------------------------------

A 18-49-es célcsoportban Berényiéket a Jégkorszak című film taszította le a lista éléről, de erősebb estéjén a Barátok közt is 37 százalék fölött ment. A mentalista az ötven alatti tévézőknél még népszerűbb (a tévézők 34 százaléka figyelte), a Tv2 pedig két vígjátékkal és a változatlanul erős Doktor House-szal fért be a top 10-be. A Frizbi Hajdú Péterrel 40 perccel korábban kezdődött, mint a Heti hetes, így is utóbbit nézték többen, kereskedelmi célcsoportban és teljes lakosságban egyaránt.

Top 30, kereskedelmi célcsoport

agb nielsen

Minden műsor a legnézettebb adásával szerepel

--------------------------------

Március 21., vasárnap

agb nielsen

Nézze nagyban itt!

Forrás: AGB Nielsen