Vágólapra másolva!
A Született feleségek egyik háziasszonya abszolút főszerepért dobbanthat egy másik sorozatba - csak akkor olvassa el a cikket, ha nem zavarja, hogy előre kiderül néhány részlet!
Vágólapra másolva!

A Született feleségek-et futtató ABC egy leendő sorozatához csábítaná át a Lila Akác köz egyik háziasszonyát - írja az Entertainment Weekly tévés guruja, Michael Ausiello.

A csatorna a Katherine Mayfairt játszó Dana Delanyt szemelte ki a cserére, Ausiello szerint neki szánja a Body of Evidence főszerepét. A Doktor House női változataként emlegetett produkció egy idegsebészből lett halottkémről szól, aki a maga sajátos stílusában vizsgálódik, segítve a rendőrség munkáját. Az ötletből egyelőre csak pilot készül, de ha sorozat lesz belőle, akkor a színésznőnek ott kell hagynia a Született feleségek-et.

Delany 2007-ben csatlakozott a Született feleségek stábjához, előtte a Váltságdíj és a Pasadena című sorozatokban láthattuk komolyabb szerepben. 1978 óta jelen van egyébként a tévében, vendégszerepelt többek között A simlis és a szendé-ben, a Magnum-ban és a Cheers-ben. Előszeretettel adja a hangját rajzfilmekhez is, Superman szerelmeként, Lois Lane-ként rendszeresen hallhatja őt az amerikai közönség.