Történelmi mélypont egy brit tévés vetélkedőben

Vágólapra másolva!
A brit Mastermind egy játékosa egy helyes válasz mellett tizenegyszer passzolt, tizenhárom alkalommal pedig rosszul válaszolt.
Vágólapra másolva!

A 37 éve indult Mastermind - mely jelenleg a BBC kettes csatornáján fut - története során még soha nem volt olyan, hogy valaki annyira leblokkoljon, mint szoftvertesztelő Kajen Thuraaisingham, aki mindössze egy helyes választ adott - írja a Digital Spy. A 28 éves játékos az első kérdésre még helyesen válaszolt, utána viszont vagy passzolt, vagy hibás választ adott, összesen 24 ízben.

A csalódott játékos a műsor után közölte, hogy megtett mindent, de nem az ő estéje volt. A kívz műsorvezetője, John Humphrys mentegette, mondván, sokan képtelenek előhozni emlékeiket, ledermednek, amint leülnek a kamerák elé, a fotelbe.

A műsor történetéről itt olvashat többet.