Tudom, kit szeretsz jövő nyáron

Vágólapra másolva!
Hollywoodban befutni talán könnyebb, ha valaki tévésorozattal kezdi, mert a szereppel megkap egy esélyt, hogy kevésbé kiemelkedő alakítással is egy csapásra ismertté váljon a neve, amennyiben nézett szériába kerül. Aki pedig egy sikersorozatban állandó szereplő, az évekig kap munkát és egyre jobb fizetést, így érhet el nagyobb ismertséget, mint pár fiatal kollega, aki inkább egy nagy moziszerepre vár, éveken át. Nézzünk tíz, itthon nem nem túl ismert, de igen tehetséges sorozatszínésznőt!
Vágólapra másolva!

Anna Torv



Nemzetisége
: ausztrál

Kora: 31 év

Sorozata: A rejtély (jelenleg 2. évadjában) - előtte Szeretők, Titkos életünk

Csatorna: RTL Klub

Jó tudni: Az észt felmenőkkel rendelkező színésznő Keri Russell és Jennifer Garner után a legújabb J. J. Abrams-lány (a sorozatkészítő előző sorozataiban, a Felicity-ben és az Alias-ban is erős főszereplőnőt keresett), s a hírek szerint, ellentétben szerepével, meglehetősen barátságos típus, amit mutat az is, hogy a sorozatbéli egykori szeretőjét alakító Mark Valley 2008-tól hivatalosan is férjének számít. A nászhoz mindössze fél év közös munkára volt szükség.

----------------------------

Nina Dobrev

Nemzetisége: bolgár

Kora: 21 év

Sorozata: The Vampire Diaries (jelenleg 1. évadjában) - előtte A Degrassi gimi

Csatorna: itthon még sehol

Jó tudni: Eredeti nevén Nina Konsztantinova Dobreva az idei tévés évad nagy felfedezettje, a legújabb tinisztár, aki két és fél éves korában költözött Bulgáriából Kanadába, ahol a sportoktól kezdve a művészetekig minden érdekelte, de végül a filmezés mellett kötött ki, s meglehetősen hamar komoly szerepekre tett szert. Tehetségét mutatja az is, hogy A Degrassi gimi című kanadai tinisorozat (itthon a Viasat3 adta) 6. évadjában csak mellékszereplő volt, de a közönség és a készítők annyira megkedvelték, hogy a 7-8. szezonra állandó szereplőnek tették meg.

----------------------------

Katie Cassidy

Nemzetisége: amerikai (kaliforniai)

Kora: 23 év

Sorozata: Melrose Place (jelenleg 1. évadjában) - előtte A Harper sziget, Odaát

Csatorna: hamarosan a Tv2-n

Jó tudni: A tévés világban szinte egymást érik a szerepei, hiszen miután kiderült, hogy az Odaát anyagi okok miatt nem tudja megtartani, s karakterét másik színésznővel játszatják el a továbbiakban, azonnal lecsapott rá A Harper sziget alkotógárdája, majd annak befejeztével azonnal a Melrose Place-ben találta magát. Mindeközben moziban is fel-feltűnt a klasszikus huszonéves színésznői utat követve, sikítozós horrorszerepekben (Ismeretlen hívás, Fekete karácsony és legközelebb a Rémálom az Elm utcában új verziójában).

----------------------------

Dianna Agron

Nemzetisége: amerikai (georgiai)

Kora: 23 év

Sorozata: Glee (jelenleg 1. évadjában) - előtte Hősök, Veronica Mars

Csatorna: nemsokára az RTL Klubon

Jó tudni: Valamiért a vegetáriánus Dianna Agron mostanság csak pomponlányként jön szóba a tévésorozatokban, hiszen miután a Hősök-ben a táncos lánycsapat vezetőjét alakíthatta pár epizódon keresztül, a Glee-ben is hasonló piros-fehér uniformis került rá. És mégis micsoda különbség van a két szerep között! Utóbbiban ugyanis amellett, hogy itt-ott dalra fakad, sokkal életszerűbb, háromdimenziós karaktert alakíthat egy tipikus papírmasé, pomponjait rázó lányka helyett.

----------------------------

Lea Michele

Nemzetisége: amerikai (bronxi)

Kora: 23 év

Sorozata: Glee (jelenleg 1. évadjában) - előtte: sehol

Csatorna: nemsokára az RTL Klubon

Jó tudni: A spanyol és olasz felmenőkkel rendelkező Lea Michele bár 2000-ben szerepelhetett az egyik Harmadik műszak-epizódban, teljesen újoncnak számít a tévés (és filmes) világban, így nagy meglepetés volt, hogy ő lett a főszereplője a Fox csatorna új sikersorozatának, a Glee-nek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy mint színésznő tapasztalatlan lenne, hiszen kilencéves kora, vagyis 1995 óta játszik a Broadwayen, s legnagyobb sikerét pár éve a Tavaszébredés-ben érte el.

----------------------------

Erin Karpluk

Nemzetisége: kanadai

Kora: 31 év

Sorozata: Erica világa (jelenleg 2. évadjában) - előtte: Bionic Woman, L

Csatorna: itthon a Hallmark

Jó tudni: Az ukrán származású színésznő 2000 óta több mint 40, jobbára tévés produkcióban kapott kisebb-nagyobb szerepet, de a nagy áttörés csak 2008-ban jött el, amikor is megkapta az Erica világa főszerepét, mellyel azonnal el is nyerte a kanadai tévés díjat, a Geminit, a legjobb női főszereplő kategóriában.

----------------------------

Archie Panjabi

Nemzetisége: angol

Kora: 37 év

Sorozata: Férjem védelmében (jelenleg 1. évadjában) - előtte: Lelkek tengere, Grease Monkeys

Csatorna: RTL Klub és Hallmark, majd nemsokára TV2

Jó tudni: Bár ilyet nem illik mondani, de az indiai származású Archie Panjabi korántsem olyan fiatal, mint cikkünkben felsorolt kolléganői, sőt, korábban olyan angol sikerfilmekben is szerepelt, mint A Kelet az Kelet és a Csavard be, mint Beckham, melynek főszereplője, bizonyos Parminder Nagra, azóta a Vészhelyzet-ben futott be szép karriert Neelaként. Viszont épp mostani kitörése remek példa arra, hogy mennyire Amerikai-központú a szórakoztatóipar, hiszen angol filmes díjak és tévés főszerepek után egy amerikai sikersorozat állandó, mégis mellékszerepe hozta meg számára az igazi ismertséget.

----------------------------

Elaine Cassidy

Nemzetisége: ír

Kora: 30 év

Sorozata: jelenleg nincs - előtte: A Harper sziget, Árnyékosztag

Csatorna: nemrég TV2

Jó tudni: A jelenleg szülési szabadságon lévő színésznő és a listában ugyancsak szereplő Katie Cassidy között nincs rokoni kapcsolat, mégis mindketten szerepeltek a tavaly nyári horrorsorozatban, A Harper sziget-ben. A különbség kettejük szerződtetése között az volt, hogy annak idején a készítők egy afféle 15-20 perces ízelítőt forgattak a sorozatból, melyet látva a CBS csatorna úgy döntött, hogy nekik kell a horrorprojekt, s ezután a producerek szinte minden színészt lecseréltek - kivéve Elaine Cassidyt, ami ugyancsak mutatja, hogy nem holmi tehetséges kezdőről van szó.

----------------------------

Erica Durance

Nemzetisége: kanadai

Kora: 31 év

Sorozata: Smallville (jelenleg 9. évadjában) - előtte: csak rövid vendégszereplések

Csatorna: Tv2

Jó tudni: Ahhoz képest, hogy a Smallville hőse, a jövőbeni Superman, Clark Kent neve Lois Lane-ével köthető össze, Erica Durance mindössze a 4. évadban jelent meg a sorozatban, de azóta természetesen folyamatosan jelen van, és egyre nagyobb szeletet hasítva ki magának a tortából, már majdnem egyenrangú főszereplőnek számít a főhőst alakító Tom Wellinggel. Sőt, egy 2005-ös szavazáson még minden idők legjobb Lois Lane-jének is megválasztották, pedig olyan vetélytársai akadtak, mint Teri Hatcher és Margot Kidder. Egyébként amióta Erica Durance szerepel a Smallville-ben, azóta szinte minden sajtós és netes Top100-as szépségre alapozott női listán bérelt helye van.

----------------------------

Laura Vandervoort

Nemzetisége: kanadai

Kora: 26 év

Sorozata: V (jelenleg 1. évadjában) - előtte: Smallville, Segítség, sztár lettem!

Csatorna: Tv2

Jó tudni: Laura Vandervoort Erica Durance-hez hasonlóan ugyancsak a Smallville-ben lett igazán ismert, de a készítők elmondása szerint igen hamar kimerült karaktere, Supergirl, így legnagyobb sajnálatára távozni kényszerült a produkcióból - hogy aztán egy másik scifiben, egy másik feldolgozásba, a V-be kerüljön be főszereplőként. Szabadidejében egyébként nagyon sokat sportoló színésznőről van szó, aki (nem annyira) titokban még fekete öves karatés is.