Leadja a Tv2 a Bárdosival felvett Sztárral Szembent

Vágólapra másolva!
A doppingvádak nem érdeklik a Tv2-t, pénteken adásba kerül a Bárdosi Sándorral felvett vetélkedőepizód.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Sportszövetség tájékoztatása szerint a júliusi, tajvani világjátékokon részt vett Bárdosi Sándor első, "A"-mintájának analízise pozitív eredménnyel zárult. A világjátékok szervezői - a Magyar Sumo Szakszövetség információja szerint - úgy döntöttek, hogy Bárdosit megfosztják első helyezésétől és 3000 euró megfizetésére kötelezik. A teljesítménynövelő szerek használatát tagadó sportoló azzal védekezik, hogy az utazás előtt egy darázscsípés miatt kapott injekciót és orvosságot, ebben lehetett tiltott anyag. Bővebben itt olvashat az ügyről.

Az már október 27-én, kedden eldőlt, hogy a Tv2 leveszi a műsorról a Sztárral szemben című vetélkedőt, de előtte leadja a két, már felvett epizódot, így három tervezett adás hiúsul meg, azaz a nyolcból ötöt vetít a csatorna. Október 30-án, pénteken pont Bárdosi Sándor lesz a főszereplő, a felvételkor keresztszalag-szakadással küzdő sportolót egy civilnek kellett legyőznie, különféle erőt, ügyességet, gyorsaságot igénylő feladatban. Az [origo] kérdésére a csatorna részéről elmondták, hogy a doppingvád nem befolyásolja a hetekkel ezelőtt rögzített műsor sorsát, ez mindenképp adásba kerül.