Duzzad Letterman balhéja

Vágólapra másolva!
A késő esti talkshow-k nagy öregje, David Letterman azt gondolta, egy vallomással elintézheti, hogy lefeküdt pár stábtaggal: egy zsarolót akart megleckéztetni, de végül őt kezdte ki a média. Az ügy egyre csak dagad, többek között egy nőjogi szervezet és egy másik showman, Jimmy Kimmel is beszállt már a balhéba.
Vágólapra másolva!

Október 1-jei show-jában David Letterman meglepő bejelentést tett: arról számolt be, hogy valaki megzsarolta kétmillió dollárra. Az illető azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg a pénzt, a nyilvánosság elé tárja a showman női stábtagokkal való viszonyát. Letterman ezt kívánta megelőzni azzal, hogy beismerte, valóban volt viszonya alkalmazottaival - ami azért volt merész lépés, mert a tévésnek elvileg több mint húsz éve ugyanaz a barátnője, akit idén el is vett feleségül.

Letterman három héttel az ominózus műsor előtt kapott egy fenyegető levelet, amivel egyből a rendőrséghez fordult: a nyomozás részeként kiállított egy hamis csekket a zsarolónak, akit ezután el is fogtak. Mint kiderült, a showmanből az 51 éves Robert Halderman próbált meg pénzt kicsalni, aki a Lettermant is futtató CBS csatorna egy másik műsoránál, a 48 Hours-nál dolgozott. Az ügy ezzel le is zárult volna, ha a média nem megy kicsit utána a történetnek, és nem fordítja Letterman ellen saját vallomását.

Megjelent pár cikk - olyan prominens lapokban is, mint a New York Times -, amely, ha egyértelműen nem védte is meg Haldermant, de leírta, hogy milyen jó szakember, kollégái egytől egyig kedvelték és a többi - miközben Lettermant pedig elmarasztalta szexuális kilengései miatt. Az amerikaiak közismert prűdsége ismét bebizonyosodott: a showman szeretőire kezdtek úgy tekinteni, mint áldozatokra, magával a zsarolás tényével pedig egyre kevesebb orgánum foglalkozik.

A vitába beszállt például a US National Organisation for Women nevű nőjogi szervezet is, amely egyenesen azt állítja, Letterman "mérgező környezetet teremtett a munkahelyén", vallomása csak újabb bizonyítéka annak, hogy a nőket sok férfi még mindig tárgyként kezeli. "Letterman mint főnök az egész munkahely hangulatáért felelős - és ő ezt némi szexszel kívánta megalapozni. Ez minden munkakörnyezetben kínos, zavaró és demoralizáló helyzetbe hozza az alkalmazottakat, különösen a nőket" - áll a szervezet közleményében.

Forrás: CBS

Az időközben letartóztatott Halderman sem fogta be a száját, egyre több részlettel egészíti ki Letterman önvallomását: a zsaroló szerint a showman elmulasztotta például megemlíteni, hogy mennyire kihasználta és megbántotta azokat a kolléganőit, akikkel lefeküdt - ő már csak tudja, hisz köztük volt egykori barátnője, Stephanie Birkitt is, Halderman tulajdonképpen tőle hallotta az egész sztorit.

Az sem feltétlenül használt Letterman ügyének, hogy - kapva az alkalmon - egy másik showman, Jimmy Kimmel is bejelentette, viszonya van egy stábtagjával: miután a szintén komikusi pályán ténykedő Sarah Silvermannel elváltak útjaik, Kimmel összejött a műsorába írogató Molly McNearney-vel. A hír az Associated Press hírügynökségnél - és ennélfogva több orgánumnál - úgy jelent meg, hogy Kimmel csak Lettermanen köszörüli a nyelvét, de a showman ezt hamar megcáfolta.

Forrás: CBS

Az ügyben a legújabb fejlemény az, hogy Halderman munkahelye, a CBS News nyomozást indított: a mindenféle bűnesetekkel foglalkozó 48 Hours szeretne egy olyan epizódot, amely Halderman és Letterman kapcsolatát mutatja be. Közben a napokban is jelennek meg olyan írások, amelyek Lettermant marasztalják el: a The Boston Globe október 11-i cikke például azt mondja, a showman igazolta, hogy a Mad Men - Reklámőrültek hímsoviniszta világa még korántsem történelem, hanem nagyon is létező probléma.

David Letterman az amerikai televíziózás egyik legnagyobb élő alakja, nagyobb megszakítás nélkül 27 éve szórakoztatja a nézőket. Véleményformáló szerepe, a közvéleményre gyakorolt hatása eddig tagadhatatlan volt, munkásságáról itt írtunk bővebben.