Vágólapra másolva!
Kell egy csapat! címmel filmes vetélkedőt indít a Duna TV, melyen magyar és határontúli középiskolások vehetnek részt. 
Vágólapra másolva!

"Tudod, ki Minarik Ede? Vagy hogy hol forgatták a Szegénylegények-et? Kik éneklik bohócnadrágban, hogy egyedül nem megy? Ha mozirajongó vagy, ha szereted a magyar filmeket, itt az ideje, hogy a kamera mögé nézz!" - hirdeti vetélkedőjét a Duna Televízió.

A középiskolásoknak, vagyis a 14 és 18 év közötti korosztálynak szervezett játék október 8-án kezdődik: a program keretében a résztvevőknek tíz klasszikus magyar filmet kell megnézniük, majd válaszolniuk kell a kapcsolódó kérdésekre. Elsőként Mészáros Márta Napló apámnak, anyámnak című filmjét vetíti a Duna TV, majd novemberben és decemberben az Ítélet és a Szerelem is sorra kerül.

Másik három filmet (Uramisten, Pacsirta, Hogy szaladnak a fák) a Filmmúzeum ad le, a maradék négy (Körhinta, Szabadíts meg a gonosztól, Égi bárány, Mágnás Miska) pedig a NAVA, vagyis a Nemzeti Audiovizuális Archívum honlapjáról tölthető le.

A kérdéseket a Duna TV e célra létrehozott alhonlapján, illetve a Dunatexten lehet olvasni. A legjobb öt csapat bejut az Urániában rendezett döntőre, ahol újabb filmekkel kapcsolatban kell - immár nehezebb - kérdésekre megfelelniük. A finálé a 2010-es Filmszemle előtti hétvégén fog zajlani, természetesen a Duna TV is közvetíti majd.