Rappelő pap az HBO-n

Vágólapra másolva!
Szeptember 3-án mutatja be az HBO saját gyártású dokumentumfilmjét, az Egy fel nem szentelt pap-ot.
Vágólapra másolva!

Az Egy fel nem szentelt pap Justin Faticáról szól, aki önjelölt messiásként hirdeti a (katolikus) igét, elsősorban a fiatalok számára. Módszerei is nekik szólnak, hisz néha pankrációval, néha hip-hoppal próbálja az érdeklődőket az igaz útra téríteni.

Fatica a fiatalok közül is a hátrányos helyzetűeket, különféle problémákkal küszködőket szólítja meg, akik - a 29 éves fiú karizmájának köszönhetően - teljesen meg is nyílnak neki, minden gátlás nélkül beszélnek akár drogfüggőségről vagy szexuális bántalmazásról is.

Fatica és társai utazóegyházként járják az országot, és arra biztatják a tinédzsereket, hogy hozzanak létre saját egyházi közösségeket. Egy speciális tréning részeként újraélik Krisztus kereszthalálát, és a mai kor témáit feldolgozó egyéb drámai jeleneteket is színpadra állítanak.

A vallási vezető egyébként igen rossz tanuló volt, kétszer is kirúgták az iskolából. Miután 17 évesen azt hitte, hogy teherbe ejtett egy lányt, feltette magának a kérdést: mihez fogok kezdeni az életemmel? Ekkor egy pap lelkigyakorlatra hívta, ahol Fatica végül is megtért.